Tag:Roma Sajtóközpont

A roma orvostanhallgató, aki érthetően elmagyarázza, mit lehet tudni a koronavírusról

Horváth Ernő, a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója közérthetően magyarázza el videóban, mit lehet tudni a COVID-19-ről, közismertebb nevén a koronavírusról.

Most rajtad áll, ki legyen az év hétköznapi roma hőse!

Egy ország nem csak attól nagy, ha határait három tenger mossa, hanem a benne élő emberektől is.

Puczi Béla, a cigány hős tisztetelére mégis megengedte a MÁV az emléktábla kihelyezését

Emléktáblát avattak vasárnap a Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.

Aranypánt: Ki legyen 2017 hétköznapi roma hőse?

Tízen vannak, és a felsorolást lehetne folytatni például a pártfogóval, aki 52 elítéltnek segít visszailleszkedni a társadalomba, a mérnökkel, aki alatt többen dolgoznak, mint ahányan a szülőfalujában élnek.

Romák ContextUsban – Verskommandó Budapesten

Mint arról már beszámoltunk, április 8-án ünneplik a Nemzetközi Roma Napot. Évről évre a Roma Sajtóközpont nagyszabású rendezvénysorozattal rukkol elő. Ezúttal a ContextUs.hu és a Romaversitas Alapítvány is...

Aranypánt-díj – jelölés – 2016

Idén, szintén a Nemzetközi Roma Napon (április 8-án) második alkalommal szeretné átadni az Aranypánt-díjat a Roma Sajtóközpont.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Még soha nem volt együtt ennyi értékes Rembrandt-festmény

A koronavírus-járvány miatt már többször elhalasztották.

25 milliárd forintot érő Botticelli-portét értékesít a Sotheby’s aukciósház

A szakértőknek még ki kell derítenie, tényleg Lorenzo de' Medici testvérét, Giovannit ábrázolja-e a festmény.

A Time to Stir, a 15 órás dokumentumfilm új megvilágításba helyezi az 1968-as Columbia Egyetemen történt diáklázadást

A brit-amerikai rendező alapos munkájában a fekete és a zsidó diákok szempontjából is vizsgálta az eseményeket.

Elekes Botondot, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatóját kitüntette VI. Fülöp spanyol király

A magas rangú kitüntetést VI. Fülöp Anunciada Fernández de Córdova, Spanyolország magyarországi nagykövetének javaslatára adományozta Elekes Botond számára.

Álommeló: könyvesbolti eladót keresnek a Maldív-szigetek luxusüdülőjébe

A jelöltnek azt is vállalnia kell, hogy alaposan felfordul az élete, legalábbis elődje tapasztalatai alapján.