Új tavaszi-nyári kollekcióját mutatta be a Romani Design, fókuszálva az 1956-os forradalom roma hőseire, és a kikapcsolódás, utazás témájára. Ismét több híresség csatlakozott modellként, támogatva a roma népi motívumok újraértelmezését, divatba emelését.

Igazi show-val mutatták be a Romani Design új tavaszi-nyári kollekcióját az Akvárium Klubban. A 2010 óta tartó vállalkozás minden évben újabb ruha- és kiegészítő-válogatással áll elő, egyre növekvő nemzetközi érdeklődés mellett. Sikerükhöz hozzájárult, hogy a márkához olyan erős üzenetet társítottak, mint egymás elfogadása, a határok elmosása, a régmúlt tisztelete és a változás felé való nyitottság gondolata.

A divatcég vezetője és egyben divattervezője, Varga Erika, aki egész pályafutását a roma kultúra megőrzésének, ápolásának szentelte. Korábban népismeret-terjesztőként dolgozott, sok roma fiatalnak segítve elfogadni, értelmezni származását.

Testvérével, Helénával 7 éve döntöttek úgy, hogy a társadalmi tevékenységük mellett a divat nyelvén keresztül népszerűsítik és dolgozzák fel a cigány öltözködési hagyományokat. Első bemutatójuk óta óriási figyelem övezi munkájukat, ismert emberek állnak a márka mögé, és segítenek modellként még szélesebb közönséget megszólítani.

Romani Design Kemeny Zsofi Pasztoranna
Kemény Zsófi És Pásztor Anna / Fotó: Máthé Zoltán, Mti

A legújabb ruhákat két, egymástól teljesen különböző téma ihlette: az egyik az 1956-os forradalom cigány hőseinek állít emléket (RomaniUnique’56), a másik a Wanderers of the Worlds (Világok vándorai) címmel az utazás motívumait jeleníti meg. Hangulatuk különbözőségét színviláguk is tükrözi, a történelmi drámájú darabokon a fekete-fehér árnyalatai dominálnak, a hősök régi fotóinak felmutatásval.

Ellenben a wanderers ruhákon tobzódnak a roma népviseletből ismert virágok, kerekek, a keki, az ezüst, a sárga, a kék és a piros érvényesülével.

A drámai, illetve felszabadult érzést a kifutó hátterében forgó videók és a különböző zenei aláfestések hangsúlyozták, valamint a modellek testjátéka. A tavaszi bemutatóhoz is több színész, énekes, újságíró és romajogi aktivista csatlakozott: Bocskor Bíborka, Fábián Juli, Farkas Franciska, Keresztes Ildikó, Koronczay Lilla, Dobray Sarolta, Osztolykán Ágnes, Csalár Bence, Deejay Mahogany, Pásztor Anna, Doghi Lorena, Oltai Kata és Kemény Zsófi is a kifutóra lépett.

Romani Design / Fotó: Jeney Barbara

A Romani Design csapata különös gondot fektetett arra, hogy minél szélesebb réteg számára tegye vonzóvá termékeit, ezért a kollekció egyaránt tartalmaz hétköznapi és elegáns stílusú darabokat is. Habár szimbolikájában a régi hagyományokra épít a Romani, de a modernizálással széles vásárlói réteget is meg tud szólítani.

A Roma Sajtóközpont összefoglalója a bemutatóról:

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.