Mit csináljon hazájában az a zenekar, aki kiállna a nők és LMBTQ-közösség jogaiért, de törvények tiltják az erről való diskurzust? Sőt, igazából mindent. A Sado Opera tagjai Berlinbe költöztek, és az ország határain kívül hallatják hangjukat. Idén a Bánkitó Fesztiválon is.

Sado Opera? Az meg mi?

Le kell szögezni, annak ellenére, hogy kötelességüknek érzik az elnyomottak hangjait hallatni a Sado Opera tagjai, magukat már inkább háttérbe szorítják. Mélyre kellett ásni a keresési listák bugyraiban. Tulajdonképpen csak az alapító tagok nyilatkoznak a sajtónak: Colonel és Katya. Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben alapította meg Colonel (ének), Magic Doll (ének), Wild Man (basszer) és Adolf (dob). Bár egy, BBC-nek adott interjúban Colonel, aki elárulta keresztnevét: Boris, Ickyként nevezte meg Adolfot, míg Lickyként a Vad Embert – Magic Doll pedig többször Katyaként is bemutatkozik.

Az orosz politikai helyzet miatt emigrálni kényszerültek. Talán ennek is köszönhető, hogy a civil nevüket nem reklámozzák – vagy egyszerűen a művésznevüket preferálják. Berlinben találták meg második otthonukat 2014-ben, ahol Adolf (dob) és Wild Man (basszer) csatlakozott hozzájuk.

Magukat queer performansz zenekarnak aposztrofálják. A meleg és női jogok szószólói és a koncertjeik, videóklipjeik performansz jelleggel alkotják meg. Sőt, több interjújuk is már maga a performansz. Energikus dobok, basszusdallamok és szétáradó szintik egyvelege hallható az elektro punk világukban, amely a ’80-as évek punkfunkjára és ital-discójára emlékeztet. Szövegeikben nem rejtik véka alá a propagandájukat a gender-ambivalens szerelemről.

Sado Opera Bánkitó Fesztivál Fellépők 2019
Sado Opera Zenekar / Fotó: A Banda Hivatalos Facebook-Oldala

Ha három szóval kellene jellemezni őket: Pánszexuális, elegáns és trágár. Ezen fogalmak hozták létre a nevet is, amely Colonelnek köszönhető. Az ő gondolatai általában nagyon trágárak és furcsák – jobb nem kérdezni, mondták az Indie magazinnak. Hozzátették, nyilvánvalóan kapcsolódik a kedvenc nagyapjukhoz, De Sade márkihoz (a 18. végén és 19. század elején élő francia filozófus, akinek nevéből ered a szadizmus szavunk, az anarchizmus és a szexuális szabadság úttörője – a szerk.).

Less is heavy

A Spotify szerint 9 minialbumuk jelent meg – kislemezként említi a Russian Anal Game-t és Patriarchs-t, de előbbiben kettő, utóbbiban három szám hallható, és ezen három dal remixek egyetlen egynek. Tehát tíz dalt jelentettek meg fennállásuk óta. Ez már pont elég ütős fellépésekhez, és a koncertvideók tanúi erre. Már jártak Magyarországon, a Sziget Fesztiválon 2017-ben. Nem csak a hatalmas tömeg imádta azt a fellépést, de maga az SO is: Facebook-oldaluk borítóképe az említett videó.

Conan O’Brien & SADO OPERA – Kissing the Gay Guy (full)

Video by Tina Dubrovsky. OUT NOW: “Kissing the Gay Guy” + “Russian Anal Game” get it on iTunes: https://goo.gl/Z9hhsF and listen on Spotify: https://goo.gl/q…

Két éve kerültek a zenei színtér szélesebb pixisébe, amikor a népszerű amerikai televíziós, Conan O’Brien felfigyelt rájuk, ennek eredményeképpen pedig meghívta a talkshow-jába. Sőt, O’Brien el is látogatott az SO törzshelyébe, a Wilde Renate-be és velük együtt lépett fel. Onnantól kezdve pedig egyenes út vezetett a világsajtóig: BBC, The Guardian, Billboard, Pink News stb. cikkezett róluk, kísérték el külföldi fellépéseikre. A The 405 magazin egyenesen azt írta: „Az SO jelenleg Európa egyik legfülbemászóbb-szemkápráztatóbb zenekara.”

Különbözhetsz mástól, csak kussolj róla!

Már az, hogy más vagy, mint a többség, önmagában kihívás – nem csak zenei téren. Sőt, nem csak akkor, ha más vagy.

Egy svéd kutatás kimutatta, hogy a függetlenül zenészek 73%-a tapasztalt mentális problémákat. A válaszadók harmada állította, hogy volt már pánikrohama.

Háromnegyedük számolt be szorongásról, depresszióról, negatív elnyomásról és stresszről, amit a munkájuk eredményez. És most gondoljuk el, mi történik, ha más vagy!

A független zenészek 73 százaléka tapasztal mentális betegséget

Egy svéd cég 1500 művész válaszait vizsgálta egy online kérdőívben március 21. és április 2-a között. A The 73 Percent Report címet viselő tanulmány szerint a kudarctól való félelem, az anyagi bizonytalanság, a nyomás és a magány felelnek a szegényes mentális egészség ért.

Oroszországban 2013-ban beiktatták a Gyermekek Védelmének Célja a Hagyományos Családi Értékek Tagadásáról Szóló Információk, ismertebb nevén: „meleg propaganda” törvényt. A kormány ezen rendeletre hivatkozva hatóságilag megakadályozhatja mindennemű, pozitív mondanivalójú információáramlást a „nem-hagyományos szexuális kapcsolatokról”. Sőt, tilos nyilvánosan beszélgetni erről, valamint LMBTQ-tartalmú dolgokkal kiállni a közönség elé. Tehát 2013-tól Putyin kormánya ellehetetlenítette minden queer zenekar fennmaradását. Mint mondta Katya:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]ha te szivárványos zászlót lengetsz az orosz utcákon, minden bizonnyal a rendőrséggel gyűlik meg a bajod.[/perfectpullquote]

De nem csak a kormánnyal találják szemben magukat, hanem civilekkel is.

Egy orosz tinédzser az első fiatalkorú, aki ellen eljárást indítottak a melegellenes törvény alapján

Neverovot kiskorúak között terjesztett homoszexuális propagandáért ítélték el, miután képeket posztolt a VKontakte orosz közösségi hálón, jelentette az Oroszországban működő LMBTQ csoport, a Russian LGBT Network . A július végi rendőrségi jelentés kiemeli, hogy Neverov oldalán olyan “képek (fotók) szerepeltek fiatal férfiakról, akiknek a megjelenése (részben meztelen testrészek) a homoszexuális kapcsolatok propagandájára jellemzőek a szakértői vélemények szerint “.

Több agresszív levelet kapott a zenekar, amelyekben megfenyegették őket, hogy megverik a színpadon a tagokat – vagy utána.

De az SO tagjai nem adják fel, és mindezek ellenére tovább harcolnak.

Úgy vélik, a zenével szélesebb nyilvánossághoz elérhetnek, a médiában pedig hallathatják az elnyomottak hangjait, performanszukkal pedig mindenki arcára mosolyt csalhatnak.

Meleg kiskapuk

A naiv olvasó azt hihetné, hogy a törvénynek köszönhetően megszűnt minden hasonló zenekar vagy emigrált. Azonban mint lenni szokott, kiskapuk mindig léteznek. A nagyobb városokban – Szentpétervár, Moszkva – működnek meleg bárok és queer bandák is. Azonban az Oroszországban uralkodó atmoszféra – hatóságok, vallási és patrióta csoportok, valamint kormányszimpatizánsok általi, napi szintű félelemérzés – öncenzúrára kényszerít.

Sado Opera Zenekar Colonel Katya
Katya És Colonel / Fotó: A Zenekar Hivatalos Facebook-Oldala

Több olyan eset történt, amikor az SO plakátjait az amúgy nyitott koncertszervezők cenzúrázták, liberális médiák „oroszkompatibilisre” szerkesztették.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A legkellemetlenebb akkor történt velünk, amikor a rendőrség a sminkünk miatt ment nekünk[/perfectpullquote]

– mondta Katya. Azonban annak ellenére, hogy a meleg propaganda elleni törvény életbe lépett, számos klub is előszerettel hív meg queer zenekart fellépni. A tömeg viszont még az ilyen bulikon is korlátozva érzi magát. Mint mondták, a We Are Strays (Eltévedtek jószágok vagyunk) dalukban macskákról és kutyákról énekelnek. A refrénnél (Miaaaw és Bow Wow) arra bátorítják az embereket, hogy énekeljék velük. De Moszkvában és Szentpéterváron koncertezve sokan félnek megtenni. Azt gondolják, talán ez egy titkos jel a melegeknek.

Harcolni egy elfogadóbb jövőért

A fent említett törvény a meleg propaganda ellen jött lére. Azonban nincs rendelet a családon belüli erőszakra, amelynek nagyobb százalékban nők és gyermekek az elszenvedői. „Szóval sok dolog van, amiért küzdeni lehet” – mondta Katya.

SADO OPERA – We Are Stray

SADO OPERA’s never-ending prowl around Berlin… iTunes: http://tiny.cc/sado-itunes Spotify: http://tiny.cc/sado-spotify ************************************…

De harcolnak a többi queer banda jogaiért is. A Vasfüggöny-korszakban az emberek számos tiltott nyugati zenekar dalai hallgatták. Ez volt az egyedüli kapcsolat a világ többi részével. Noha nem állítják az SO tagjai, hogy ez vezetett a Szovjetunió bukásához, de

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]egyértelmű, hogy minél több az eszköz, annál jobb. Úgy látszik, a zene – és általában a művészet – a kommunikáció egy univerzális módja.[/perfectpullquote]

Szeretnék segíteni a hozzájuk hasonló zenekarokat koncertlehetőségekkel. Ebben a törzsklubjuknak, a Wilde Renate-nek sokat köszönhetnek, ahol egyébként rezidensek is. Érdekesség, hogy egy néhány epizódot megélő híradós projektbe is belekezdett Colonel és Katya 2016-ban, amelyben a Wilde Renate híreiről számoltak be a tőlük megszokott stílusban.

Renate TV S01E03 [February 2016]

Renate TV S01E03 feat. The House of Red Doors Report, Maskenball Special, Djs In Toilets & The Weather hosted by SADO OPERA (http://www.sado-opera.com/) More…

De nem csak fellépéseket biztosít a hely és az SO, hanem a többi berlini zenésztársukkal karöltve adományokat gyűjtenek az orosz LMBTQ-hálózatnak az LGBTNET oldalon keresztül. Ezt leginkább azon ügyvédek bérére fordítják, akik harcolnak az emberi jogokért.

Queer V mint vérbosszú

Már maga a megjelenésük polgárpukkasztó. Colonel hosszú, fekete parókát, admirális sapkát, olykor miniszoknyát rózsaszín harisnyával visel. A V mint vérbosszú filmből ismert Gay Guy Fawkes sminkjét hordja. A Kissing the Gay Guy videóklipben Colonel a térdére fektet egy hölgyet, aki mindössze egy miniszoknyát visel, és a frontember elfenekeli – a kameraállásnak köszönhetően pedig nem tudjuk eldönteni, visel-e bugyit. De ennél többet nem lövünk le!

SADO OPERA – Kissing the Gay Guy – OFFICIAL VIDEO

Download on iTunes: https://goo.gl/Z9hhsF Listen on Spotify: https://goo.gl/QmHO9I WEBSITE: http://www.sado-opera.com/ FACEBOOK: https://www.facebook.com/sad…

Többek között a média az egyik főbb forrása az említett közösséggel szembeni előítéleteknek. Tudósítások során inkább a meghökkentőbb elemeket emelték be, mivel ezeknek van nagyobb hatása. Torz képet festettek róluk, olyan tulajdonsággal ruházták fel őket, amelyek egyáltalán vagy csak egy kisebbségükre jellemző. Filmekben hosszú évekig csak komikus szereplőként jelentek meg: nőiesen viselkedő férfiak vagy fordítva.

Az világos, hogy erős az irónia az SO performanszai során. Mintha hamis igazolással kigúnyolnák az LMBTQ-közösséget elnyomni kívánók mantráit, a közösséggel szembeni fals ábrázolási módokat.

Colonel jobbára női köntöst és harisnyát visel. Viccet csinálnak, abszurd helyzetet kreálnak mindenből. A Kissing a Gay Guy videóklipben többek között a rasszizmusnak állítanak görbe tükröt: egy queer zenekar dobosát Adolfnak hívni és Adolf Hitlert megidéző sminket hordani magán, ráadásul színes bőrű nővel csókolózni…

Sacha Baron Cohen kiszabadult a mozivászonból

Kicsit olyan, mintha Sacha Baron Cohen (Ali G, Borat, Diktátor) kiszabadult volna a mozivászonból és zenekart alapított volna. Az SO említett híradós projektjüket nézve azonnal beugrott Brüno, az azonos nevű film karaktere. Úgy tolja az arcunkba az előítéleteket a Sado Opera, mint Cohen a Brünóban: humorizál, abszurd helyzeteket kreál, miközben a felszín alatt ráébreszt, milyen a valóság. A New York Magazine így írt a filmről:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Cohen egy zseni. Az a fajta ritka gerillakomikus, aki a fonrtvonalban harcol az előítéletekkel és az álszentséggel. [/perfectpullquote]

Brüno műpénisszel verekszik, nagymellű kurvákat idegesít és O. J.-nek keresztelte színes bőrű örökbefogadott kisfiát. Ismerős ezen cikk fentebbi részéből? Az már csak hab a tortán, hogy az SO megalapításának évében került mozikba a Brüno, aki egy osztrák meleg divatriporter.

SADO OPERA – You Make Me…Ah! (Official Video)

Gustav Klimt’s “The Kiss” (1908) and Magritte’s “The Lovers” (1928) – two famous art scenes recreated in the video are both repositioned to highlight the lim…

Művészet, amit csinálnak Colonelék. És a munkásságukból kiemelkedik A You make me… Ah! daluk, videóklipjük.  Gustav Klimt The Kiss (1908) és Margritte The Lovers (1928) ismert festményét kreálták újra a videóban. A két alkotás újrapozícionálásával hangsúlyozni és feszegetni szeretnék a heteronormatív szerelem határait.

Magyarországra látogatnak, Kövér László tudja már?

Tegnap tartották a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapot. A dátum onnan ered, hogy 1990-ben ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásából. A kormánypárti házelnök, Kövér László pedig nem volt rest homofób kijelentéseket tenni azon a napon. Úgy véli, semmi különbség nincs egy pedofil és egy gyerekvállaló queer között.

Kövér László homofób megnyilvánulásásába az IKEA durván beszállt

Kövér László kormánypárti házelnök Zuglón tartott fórumot, ahol a szokásos bevándorlási toposz mellett a homoszexualitást is górcső alá vette. A nagy felháborodást kiváltó megnyilvánulást a svéd óriáscég, az IKEA sem hagyta szó nélkül. kövér lászló homofób, ikea kövér lászló, kövér lászló homofób

A Bánkitó Fesztivál 2019-es kiírásából pedig már tudjuk, az SO Magyarországra látogat, alig két hónap múlva. Vajon Kövér tudja már? Biztosan álmatlan éjszakákat okozna neki egy SO-klip megtekintése, főleg úgy, hogy nem biztosan értené az iróniát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.