Két hónappal elhalasztották, és 2021 március 14-re tűzték ki az amerikai film- és televíziós színészek céhének díjkiosztóját (Screen Actors Guild Awards), a SAG-díjátadó gáláját – osztotta meg értesülését a The Hollyood Reporter.

A nevezési feltételek is módosultak

A színészcéh a megszokott menetrend szerint januárban akarta megrendezni a díjátadót, de a koronavírus-járvány miatt a SAG-gála halasztása mellett döntöttek. A dátum megváltoztatásával egyidejűleg a nevezési feltételek is módosultak, két hónappal meghosszabbították a pályázás időszakát.

A SAG díjainak jelöltjeire január 11. és február 1. között lehet majd szavazni, a jelöltek listáját február 4-én hozzák nyilvánosságra.

A győztesekről folyó szavazás február 10. és március 10. között zajlik majd. A legjobb filmes és televíziós alakításokat díjazó ceremóniát pedig március 14-én, vasárnap tartják meg.

Eloskodok Sag Gala
Az Élősködők Című Díjnyertes Film Alkotói És Szereplőgárdája / Fotó: Mti / Epa / David Swanson

A tavalyi díjazottakat januárban hirdették ki és a Los Angeles-i Shine Auditóriumban rendezték meg a díjátadót. A győztesek között szerepeltek az Élősködők színészei, a Joker főszerepét alakító Joaquin Phoenix, és Renée Zellweger is a Judy címszerepéért.

A SAG-gála mellett az összes neves fesztivál halaszt

Az amerikai filmakadémia már szintén elhalasztotta 93. díjátadó gáláját, és a brit filmakadémia is későbbi időpontot tűzött ki a járvány miatt. Mi is beszámoltunk róla, hogy a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia mindent megtesz annak érdekében, hogy tagjai között egyre több nőt és színes bőrű kollégát tudhasson.

Ennek érdekében kedden bejelentették, hogy 819 új tagot hívtak meg a testületükbe.

A tavalyi év alkotásainak járó díjakat januárban, még éppen a koronavírus-járvány előtt osztották ki. A gálán Jennifer Anistont és Brad Pittet egyaránt díjazták. AnistonThe Morning Show, PittVolt egyszer egy Hollywood miatt remélt elismerést. Nem csupán a SAG-gála időpontja tolódik el, az Oscar-díjakat április 25-én adják át, a BAFTA-díjakat pedig április 11-én, áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.