Tag:Sárközi Orsolya

Apey and the Pea: Az egész világ ellen buzdítunk

A kecskeméti Félelem és reszketés után mi hír az Apey and the Pea zenekar háza táján? Állításuk szerint nem terveznek kecskét áldozni vagy kinyírni egymást. Azóta a NAGY-SZÍN-PAD legjobbjai közé beválasztották a bandát. Az Apey and the Pea tagjaival beszélgettünk.

Alien Ant Farm: Vajon eljátsszák majd a Smooth Criminalt?

A kaliforniai Alien Ant Farm ‘95-ös fennállása óta most először adott koncertet Magyarországon, egy Európa-turnénak köszönhetően.

Ricsárdgír: Mága Zoltánról és Ludacris-ről is dalt fog írni a zenekar

Bevallom őszintén, eddig csupán néhány ismerősömtől hallottam a Ricsárdgír zenekarról, de mindig litániákat zengtek róluk. Azt hiszem, nem is véletlenül: a nagyfokú fangörling engem is meggyőzött. Paál László billentyűssel és Márton Dániel frontemberrel, valamint Zoé Tzortzoglouval, az új menedzserrel beszélgettünk.

Oláh Norbert: Hős, festő, építőmunkás

Oláh Norbert festő 26 évesen megkapta a Gruber-Béla díjat festőművészeti munkájáért, legutóbb a Roma Büszkeség Napja 1956-os forradalmár pólóit tervezte, és még számos projekten dolgozik. Eddigi pályájáról, sikereiről, küzdelmeiről beszélgettünk vele.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Ellen DeGeneres videóban kért bocsánatot a mérgező munkahelyi légkörért

A filmstúdió belső vizsgálatának első eredményei szerint beigazolódni látszanak az alkalmazottak vádjai.

Meghalt Michael Lonsdale, James Bond: Holdkelte főgonosza

Michael Lonsdale 1956 és 2016 között hat évtizeden át hozta a mozifilmekben a karakteres mellékszereplőket.

Még soha nem volt együtt ennyi értékes Rembrandt-festmény

A koronavírus-járvány miatt már többször elhalasztották.

25 milliárd forintot érő Botticelli-portét értékesít a Sotheby’s aukciósház

A szakértőknek még ki kell derítenie, tényleg Lorenzo de' Medici testvérét, Giovannit ábrázolja-e a festmény.

A Time to Stir, a 15 órás dokumentumfilm új megvilágításba helyezi az 1968-as Columbia Egyetemen történt diáklázadást

A brit-amerikai rendező alapos munkájában a fekete és a zsidó diákok szempontjából is vizsgálta az eseményeket.