Schilling Árpád Jászai Mari-díjas rendező az augusztus 31-én este tartott SZFE-tüntetés után egy Facebook-bejegyzésben írta meg gondolatait.

„A szolidaritás aktív összefogás”

„Fontos volt, hogy elhangzottak az olyan szavak, mint a szabadság, az autonómia, a szakma és a haza. Fontos, hogy kimondódott, másokat is ért sérelem, más szakmákat vagy társadalmi csoportokat” – kezdte posztját a rendező.

Schilling Arpad Szfe Szinmuveszeti Szinhaz Es Filmmuveszeti Egyetem Vidnyanszky Attila Scaled
Schilling Árpád Jászai Mari-Díjas Rendező / Fotó: Wikimedia

Hozzátette, hogy „fontos felismerni újra és újra, mennyire összetartozunk. Mindannyian, akiket súlyos érdeksérelem ért. Mindannyian, akiket nem vettek komolyan, akikből csúfot űztek, akiket nyilvánosan megszégyenítettek. Fontos kimondani hangosan és érthetően, hogy a szolidaritás aktív összefogás. Merjük felismerni, hogy a nyilvánosság felelősség.”

„Ez nettó alázás volt”

Miután a kormány önkényesen kijelölte Vidnyánszky Attila színházi rendezőt, a Nemzeti Színház igazgatóját a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökének, az egyetem szinte teljes vezetése és a szenátus is lemondott. Az ATV-nek nyilatkozva Vidnyánszky azt mondta, „az egyetem vezetése az első pillanattól nem akart tárgyalni a kuratóriummal az együttműködésről.” Hozzátette:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]az egyetem vezetése kimentette magát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által javasolt tárgyalás alól, a diákok pedig ultimátumot adtak.[/perfectpullquote]

Schilling ennek kapcsán azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy az „én akartam egyezkedni, ők mondtak föl című fejezetet már ő sem hiheti el. Ez nettó alázás volt, hiszen úgy is megtörténhetett volna mindez, hogy [Vidnyánszky] Attila neve nem szerepel a történetben. Strómanokkal kitakaríttatja az egészet, majd megjelenik megmentőként akár. Abban a drámában, aminek szereplői vagyunk, nem így zajlanak az események.”

Schilling Árpád Orbán bosszújától tart, elhagyja az országot

„Idén Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy választási győzelme esetén ütni fog a bosszú órája. A miniszterelnök a saját országának állampolgárait fenyegeti. Ez őrület itt, az Európai Unió szívében” – mondta Schilling. A Jászai-díjas rendező szerint a hazai színházi szcéna elfordult tőle, és nincs meg az a szolidaritás és támogatás, amire most nagy szüksége lenne.

Schilling szerint, „itt most eltipornak valamit, ami színház és film és magyar. Az biztos, hogy nyoma marad. Megőrizzük emlékét, és teszünk azért, hogy ami itt keletkezett, ne tűnhessen el.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.