A spanyol hatóságok szerint közel 4,7 milliárd forintnyi adóval tartozik. Adócsalás miatt eljárást indít Shakira ellen a barcelonai ügyészség, mert 2012 és 2014 között elmulasztott befizetni 14,5 millió euró (közel 4,7 milliárd forint) adót.

Mindezt úgy, hogy a hatóságok szerint ezekben az években spanyolországi lakosnak számított – értesült pénteken az El País című spanyol lap.

Shakira Portrait Spain 2015 Billboard 650 1548
Shakira / Fotó: Billboard

A kolumbiai popsztár hivatalosan 2015-ben költözött az adóparadicsomként számontartott Bahama-szigetekről Barcelonába. Az ügyészség szerint azonban már a megelőző években is spanyol adófizetőnek számított. Ez azért lehet, mert az év több mint felében Spanyolországban élt. Az ügyészség sem állítja, hogy az énekesnő az év napjainak több mint felében Spanyolországban tartózkodott, de jórészt a munkájával összefüggésben volt távol (külföldi turnékon), így spanyol adózónak tekintendő.

100 millióra perlik dallopás vádjáért Ed Sheerant / ContextUs

Marvin Gaye örökösei legutóbb a Blurred Lines című Robin Thickle-Pharrel Williams-T.I.-dal miatt indíttattak eljárást. Nyertek is, 5,3 millió dollárt a Gaye-család számára, írja a Variety. De a Sheeran elleni pert ezúttal Gaye egy másik jogkezelője indította: az a David Pullman bankár, aki David Bowie szerzői jogait is kezeli, és amely Gaye jogait harmadrészben birtokolja.

Az ügyészség szerint Shakira valójában már 2011 óta Spanyolországban él azóta, hogy az FC Barcelonában játszó Gerard Piqué futballistával nyilvánosan vállalták kapcsolatukat. Első közös gyerekük 2013-ban született Barcelonában. Az adóparadicsomként számontartott Bahamákról formálisan 2015-ben költözött Spanyolországba, amikor a focistával közösen házat vásárolt a katalán főváros közelében.

A hatóságok szerint a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.

A sztár vitatja a követelés jogosságát. Azt állítja, hogy az adott időszakban nem élt fél évnél tovább Spanyolországban, és jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett. A La Vanguardia című lap úgy tudja, hogy ennek ellenére az énekesnő néhány hónapja átutalt 20 millió eurót 2011-es adótartozása és a kamatok fejében, és az elmúlt napokban további 14,5 millió eurót fizetett be a másik három évre.

Robban Európa legnagyobb adócsalási botránya? / ContextUs

Hosszú évek alatt több mint 55 milliárd eurót csatornáztak magukhoz Európában nemzeti államkincstárakból egyes bankok. Ezt 12 ország oknyomozó újságírói derítették ki a Correctiv nevű közös projektjükben, amelyben több európai sajtótermék hónapokon át dolgozott együtt – számol be róla az Oliver Schröm, a projekt vezetője szerint hihetetlen mértékű károkat azonosítottak.

A hatóság életszerűtlennek tartja, hogy Shakira ne az élettársával és a gyermekeivel élt volna együtt Spanyolországban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.