Sia két fekete tizenéves fiút fogadott örökbe, akik révén megértette a fehérek kivételes helyzetét is. És egy interjúban bejelentette az énekes: nagymama lett.

Sia családja ismét bővült

Alig egy hónappal azután, miután bejelentette, hogy két tinédzser srácot fogadott örökbe, akik „kiöregedtek” az állami gondozásból, a 44 éves ausztrál énekes egy interjúban bejelentette, hogy nagymama lett. A fiatalabbik fiának ugyanis ikrei születtek.

Sia Nagymama
Sia, Az Újdonsült Nagyi / Fotó: Michael Tran / Filmagic

„A fiatalabb fiamnak két kisbabája született. Teljesen kiakadtam. Nem, megvagyok! A fiaim most Nanának szólítanak, de próbálom rávenni őket, hogy hívjanak inkább Lovey-nak, ahogy Kris Jennert szólítják az unokái” – árulta el a műsorban Sia.

A sztár beszélt az elhatározásáról is az örökbefogadással kapcsolatosan. Elmondta, hogy a fiai 21 éves korukig maradhattak volna a gyámügynél, de mindenképpen ki akarta venni őket, hogy biztonságosabb életük legyen.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Belefáradtam, annyit foglalkoztam tavaly a gyermekvédelmi rendszerrel. Teljes csőd. Nem az én tapasztalatom szerint, hanem a gyerekek tapasztalata alapján. Életük 18 éve alatt 18 különböző helyen éltek. Olyan volt, mint egy hullámvasút. Meséltek valamit, én rájöttem egy újabb dologra[/perfectpullquote]

– mesélte, hogyan tárta fel a fiatalok élettörténetét a rendszerben.

https://www.instagram.com/p/CB8hIbwAaZI/

„Elég világosan felállítottam a határokat: vagy ezt csinálod, vagy mehetsz vissza, ahonnan jöttél, ami nem egy vonzó perspektíva. Megmondtam, hogy azért teszem ezt, mert az anyjuk vagyok. Szeretem őket. Nincs más választásom, csak a szeretet. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljenek”  – osztotta meg a szülői felfogását az énekes.

Terápia és BLM

A popsztár elmesélte azt is, hogy mindkét gyerek többszörösen traumatizálva került ki az állami gondozásból, de járatja őket terápiára.

A zeneterápia életet menthet: legrejtettebb félelmeink alól is képes felszabadítani

Ha egy kisbaba idő előtt jön a világra, szinte biztos, hogy trauma éri. Teljesen kiszolgáltatott a külvilágnak. Arról nem beszélve, a későbbiekben számos fizikai és mentális problémát okozhat a korai sokk. Christine Vaskas Churba a Mount Sinai kórház The Louis Armstrong Center for Music and Medicine (New York) részlegén dolgozik zeneterapeutaként.

„Az egyikőjük már be is fejezte és most ragyog. Életem értelme!” – mondta a sztár. Hozzátette, hogy a fiatalabb fiú még mindig a feldolgozás fázisában van, de bízik benne, hogy neki is sikerülni fog.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Én 41 év után kezdtem el foglalkozni a korai gyerekkori traumáimmal. Nem akartam, hogy ők is ilyen sokáig várjanak, de erőltetni nem lehet senkit. A traumákat akkor lehet oldani, ha biztonságban van az ember, és ha készen áll rá pszichológiailag. Igyekszem nekik mindezt megadni[/perfectpullquote]

– értékelt Sia.

Sia – Saved My Life (Audio)

Someone must have sent you here to save my life ❤ “Saved My Life” out now https://sia.lnk.to/savedmylife Written by Sia Furler, Greg Kurstin, Dua Lipa Publis…

A Chandelier énekese elérzékenyülve mondta, hogy a gyerekeitől nagyon sokat tanult a rasszizmusról és a fehérek kivételes helyzetéről.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szégyellem, hogy két fekete gyereket kellett ahhoz örökbe fogadnom, hogy megértsem, min mennek keresztül napi szinten. Nagyon féltem a gyerekeimet. Most tudtam csak meg, hogy milyen kivételezett helyzetben éltem, mert a két fekete gyerekem elmondta, hogy milyen is a valóság[/perfectpullquote]

– vallotta be könnyek között az újdonsült nagymama.

Síró tinik a TikTokon: Black Lives Matter a generációs konfliktusokban

Amerikában a középiskolás kamaszokat és az egyetemistákat is megérintette egy elfogadóbb világ, a változás lehetősége. Bár sokan csak divatból mennek ki tüntetni, hogy néhány lájkot begyűjtsenek a közösségi oldalukon, mások viszont kifejezetten elkötelezettek és fontosnak tartják az értelmiségi fiatalok képviseletét is.

Visszatekintve az elmúlt egy évre, amióta vele élnek a gyerekei, Sia hálás, amiért sikeres karrierjének köszönhetően gondoskodhat a fiatalokról.

„Elértem a szakmai és emberi céljaimat, nagyon érdekes státuszban érzem magam. Azt hiszem azzal, hogy együttérző és ítéletektől mentes anya vagyok, és megvan a lehetőségem, hogy segítsek nekik, ezzel elértem a személyes céljaimat is” – zárta az interjút.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.