A világhírű izlandi zenekar kéttagúra fogyott, miután Orri Páll Dýrasont egy nő azzal vádolta meg, hogy alvás közben közösült vele.

Meghan Boyd egy Instagram-posztban írta meg, hogy mivel vádolja Orri Páll Dýrasont: eszerint ő és a dobos 2013 januárjában találkoztak egy Los Angeles-i klubban, majd egy ágyban is aludtak, és Dýrason kihasználva, hogy Boyd mély álomba merült, közösült vele.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez kétszer is megtörtént aznap éjjel, és én is csodálkozom, hogy az első után nem távoztam azonnal, de részeg voltam, hullafáradt és sokkban is voltam[/perfectpullquote]

– írta Boyd, aki egy másik posztban azzal is megvádolta a dobost, hogy az később megpróbálta elhallgattatni a vádakat.

A világ egy egészen északi pontján / ContextUs.hu

Björk, Of Monsters and Men, Low, Sigur Rós, múm, Ólafur Arnalds, Seabear, GusGus, Roar, Sin fang, Kaleo, Pascal Pinon és még sorolhatnánk tovább, azokat az izlandi előadókat, akiknek a neve talán világzenei körökben is ismerősen cseng. Közülük többen már Magyarországon is többször megfordultak. Ezúttal Sóley-t kérdeztü

A posztokat azóta Boyd elérthetetlenné tette, és állítása szerint az amerikai főbírójelöltet, Brett Kavanaugh-t nemi erőszakkal vádoló Christine Ford hatására lépett elő most a váddal, írja a The Guardian.

Sigur Ros Crop
Sigur Rós Felállása Még Orri Páll Dýrason Dobossal / Fotó: Pitchfork

Dýrason a Facebookon reagált a vádakra:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mindent meg fogok tenni, hogy kikeveredjek ebből a rémálomból, de azok iránti tiszteletből, akiket valóban szexuális erőszak ért, ez a harc nem lesz nyilvános[/perfectpullquote]

– írta a dobos, hozzátéve, hogy kilép a Sigur Rósból, mert nem szeretné, hogy ezek a súlyos vádak beárnyékolják a zenekart. Az együttes külön posztban jelezte, hogy elfogadják Dýrason döntését. A Sigur Rósban ezzel jelenleg csak két tag maradt: Jónsi Birgisson és Georg Hólm. Az izlandi posztrock-zenekar eddig hét albumot jelentetett meg, és lassan két évtizede tartoznak a nemzetközi alternatív rockelitbe, két éve a Szigeten is játszottak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.