A civil szervezetek ellehetetlenítése és megbélyegzése törvénycsomagban összpontosul, jön a Stop Soros! A kormány így, az országgyűlés által próbálja legitimálni a gyűlöletkampányt. De mit szólnak ehhez azok a szereplők, akik ellen fellép a FIDESZ-KDNP

Idén január 18-án a kormány nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a “Stop Soros” törvénycsomagot. Az április 8-ai választás e törvénycsomag miatt is releváns volt. Ha nincs kétharmad, a FIDESZ-KDNP nem tudja átnyomni az országgyűlésen a törvénycsomagot. 

Azonban kétharmaddal a Belügyminisztérium – a Stop Soros törvénycsomag részeként – felhatalmazást kap a civilek titkosszolgálati ellenőrzésére. Orbánék bepótolhatják a menekültkvóta elleni harc 2016-ban elmaradt alkotmányba emelését. Ám felmerülhet a civilek, Soros György, Brüsszel és a további hasonló démonok elleni szimbolikus küzdelem alaptörvényi becikkelyezése is.

Orbán Viktor miniszterelnök első látogatása a választások után Varsóba vezetett, ahol egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, hogy

AMINT MEGALAKUL AZ ÚJ MAGYAR KORMÁNY, MEGTARTOTTA ELSŐ ÜLÉSÉT, AZONNAL BENYÚJTJÁK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELÉ A STOP SOROS TÖRVÉNYCSOMAG ÉS AZ ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT

– írja az MTI.

Hogyan tovább?

Mi a véleménye a Stop Sorosról civil szervezeteknek, akik kormánykritikusok és akiket el akarnak lehetetleníteni? Milyen típusú vegzálásra számítanak? Hogyan vértezik fel magukat ez ellen? Cikkünkben olyan szervezeteket kérdeztünk meg, akik a FIDESZ-KDNP célkeresztjében vannak régóta.

Amnesty International Magyarország

Amnesty Amnesty.hu
/ Fotó: Az Amnesty International Magyarország Hivatalos Weboldala

Mi a szervezet állásfogalása a Stop Soros törvénycsomag kapcsán?

A törvényjavaslatokat a kormánynak teljes egészében azonnal vissza kell vonnia, mert azok ellentétesek a magyar és a nemzetközi jogszabályokkal, durván sértik az egyesülés, a véleménynyilvánítás és a mozgás szabadságához való alapvető jogokat. (Az Amnesty International Magyarország korábban kiadott, teljes nyilatkozatát ezen a linken olvashatjátok a szerk.)

Milyen típusú vegzálásra számít a szervezet május 7-től kezdődően?

Egyelőre nem ismerjük a végleges törvényszöveget, és még nem is fogadták el, ezért korai lenne erről beszélni. Annyit fontos azonban megjegyezni, hogy a jelenlegi formájában a törvénytervezet alkalmas arra, hogy felszámolja a kormánnyal kritikus, az emberi jogokért dolgozó magyar civil szervezeteket.

Újraalkotjátok-e szervezeti-, működési stratégiátokat?

Az Amnesty International Magyarország 1990 óta bejegyzett egyesület Magyarországon, hosszú évek óta közhasznú státusszal rendelkezik, eddig soha semmilyen kifogás nem érkezett a hatóságok részéről a törvényes működésünkkel kapcsolatban. Az Amnesty a világ legnagyobb emberi jogi szervezete, ami mindenhol a világon a törvény adta keretek között működik. Ezért azt gondoljuk, hogy nem nekünk kell egy nyilvánvalóan Alaptörvény-ellenes jogszabály tervezetnek megfelelni, hanem a tervezetet kell azonnal visszavonni.

Ligetvédők

Ligetvédők 5
/ Fotó: Wikipedia Commons

Mi a szervezet állásfogalása a Stop Soros törvénycsomag kapcsán?

Mivel mi nem vagyunk hivatalosan bejegyzett szervezet, bennünket nem támogatnak sem külföldről sem belföldről, így a tervezett törvény közvetlenül nem érint. A TASZ viszont sok ügyben sikerrel képvisel bennünket, a GP, LMCS, Ökotárs, más belföldi és nemzetközi zöld szervezetek kiállnak mellettünk, amiért nagyon hálásak vagyunk. És tevékenységüket nagyon fontosnak tartjuk, ahogy tudjuk, támogatjuk őket.

Milyen típusú vegzálásra számít a szervezet május 7-től kezdődően?

Természetesen azt gondoljuk, hogy a civileket nem vegzálni, hanem támogatni kell. Pláne, hogy az állam helyett, sőt, gyakran az állam ellenében szolgálják a közösség céljait.

Újraalkotjátok-e szervezeti-, működési stratégiátokat?

Újragondoltuk a stratégiánkat, mert a törvényen kívülre emelt esztelen építkezés a választások után új lendületet kapott.

Magyar Helsinki Bizottság

Helsinki Csoport E1367000014792
/ Fotó: A Magyar Helsinki Bizottság Hivatalos Weboldala

Mi a szervezet állásfogalása a Stop Soros törvénycsomag kapcsán?

Egyelőre a törvényjavaslatnak csak arról a szövegéről tudunk véleményt mondani, amit a kormány még februárban beterjesztett. Erről már akkor megfogalmaztuk lesújtó véleményünket. “A készülő szabályozás elfogadhatatlan és alkotmányosan védhetetlen politikai célokat szolgál, értelmetlen szabályokat tartalmaz, ezért azt kategorikusan elutasítják. Egyúttal elvárják a kormánytól, hogy vonja vissza a törvénycsomagot.”

Ez a törvény nem csak a civil szervezeteket és támogatóikat támadja meg, de magára a magyar társadalomra is veszélyes. Bővebben ezen a linken olvashatjátok. A kormányerő azóta világossá tette, a parlament által várhatóan még a nyári szünet előtt elfogadott jogszabály az eddig ismert javaslatváltozatnál is esztelenebb és kártékonyabb lesz. Arról, hogy ezt hogyan teszi majd, még nem tudni semmit.

Milyen típusú vegzálásra számít a szervezet május 7-től kezdődően?

Nem adnánk tippeket. De azt más az elmúlt napok történéseiből látszik, az a remény, hogy a kormányerő a választások után felhagy a civil szervezetek vegzálásával, hiú reménynek bizonyult. A kormányerő több fronton támadja a tőle független civil szervezeteket, mégpedig azzal a nyilvánvaló céllal, hogy domesztikálja, maga alá gyűrje a társadalmat, felszámolja annak autonómiáját.

Újraalkotjátok-e szervezeti-, működési stratégiátokat?

Nyilvánvalóan reagálni kell erre a gátlástalan kormányzati offenzívára, de még korai lenne bármi biztosat mondani. Egyelőre még a tervezés szakaszában vagyunk.

Mérce

2
/ Fotó: Kettős Mérce Blog

Mi a szervezet állásfogalása a Stop Soros törvénycsomag kapcsán?

A szervezetnek nincs igazából állásfoglalása, hiszen mi egy újság vagyunk, az egyes szerzőknek van. Persze nyilván a Stop Soros a fake news ipar kiváló terméke, amelynek lényege, hogy egy nem létező ellenség, és támadás kapcsán a kormány fenyegessen olyan szervezeteket, és embereket akik nem értenek vele egyet.

Milyen típusú vegzálásra számít a szervezet május 7-től kezdődően?

Nem számítunk a Stop Soros kapcsán vegzálására, a törvény jelenleg ismert változata semmilyen módon nem vonatkozik a munkánkra. A Mércének nincs külföldi támogatója, (mi tényleg 100%-ban az olvasók támogatásából működünk), és nem folytatunk semmilyen olyan tevékenységet, ami a törvény hatálya alá esne.

Újraalkotjátok-e szervezeti-, működési stratégiátokat?

Igen, lesz a Mércénél stratégia finomhangolás, de ez nem a Stop Soros miatt van, hanem azért, mert egy 4 éves politikai ciklus végeztével alapból is, a megtorlással való fenyegetés után pedig mindenképp van átgondolni valónk.

TASZ

Tasz Csopi 1
/ Fotó: Társaság A Szabadságjogokért Hivatalos Weboldala

Mi a szervezet állásfogalása a Stop Soros törvénycsomag kapcsán?

A Stop Soros csak törvénynek akar látszani, de nem az. A Stop Soros törvénycsomag úgy tesz, mintha a Magyarországon jogszerű tevékenységet, például jogi segítség nyújtását vagy más közhasznú tevékenységet végző szervezetek illegálisan működnének, és az ilyen szervezeteket anyagi függetlenségükben és létükben  veszélyezteti. Valójában egy kizárólag pártpolitikai szempontok által motivált, az ellenvéleményre megtiltással és hazugsággal válaszoló törvényjavaslattal állunk szemben.

Milyen típusú vegzálásra számít a szervezet május 7-től kezdődően?

Valószínűleg tovább fog nehezedni egy olyan jogvédő szervezet élete Magyarországon, mint amilyen a TASZ is. Az elmúlt két évben  közel 3500 ügyben nyújtottunk ingyenes jogsegélyt telefonos és emailes megkeresésekre. Jelenleg 150 folyamatban lévő ügyünk van és csak tavaly 70 új ügyben segítettünk ügyfeleinknek. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy cserben hagyjuk őket, hogy ne az ő ügyeiken dolgozzunk nap mint nap. De azért fontos látni, hogy a TASZ nem attól TASZ, hogy egyesületként működik. Ez csak egy jogi forma. Mi hiszünk a szabadságban és az egyenlőségben, és ezután is végezzük a munkánkat. Ez egy szellemiség. Ezt nem lehet megszüntetni, ezt nem lehet eltiporni.

Újraalkotjátok-e szervezeti-, működési stratégiátokat?

A TASZ missziója 24 éve változatlan: azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Nem vagyunk naívak, alkalmazkodni fogunk természetesen az új helyzethez, ahogy eddig is tettük, hiszen minden évben felmérjük, milyen tevékenységre lenne a leginkább igény. De az alapelveinkből nem engedünk. Továbbra is büszkén vállaljuk azoknak az embereknek az ingyenes jogi segítségét, akiknek sokszor mi jelentjük az utolsó lehetőséget az állammal szemben.

Közös Ország Mozgalom

Kozos Om4
/ Fotó: Hírmagazin

Mi a szervezet állásfogalása a Stop Soros törvénycsomag kapcsán?

Elfogadhatatlan és felesleges a társadalom szempontjából – nélkülözhetetlen és szükségszerű a hatalom számára. A transzparenciát nem, de a megfélemlítettséget erősíti.

Milyen típusú vegzálásra számít a szervezet május 7-től kezdődően?  

Nem szeretünk találgatni, de fel vagyunk készülve mindenre. A Közös Ország Mozgalom jogi személyiségét adó alapítvány eddig minden magyar jogszabálynak megfelelt a működése során. De nyilvánvalóan lehet visszamenőleges hatállyal olyan törvényeket hozni, amelyeknek a legnagyobb jószándék mellett is képtelenség megfelelni.

Újraalkotjátok-e szervezeti-, működési stratégiátokat?

Visszavonulunk kis időre, hogy átgondoljuk az elmúlt egy év tapasztalatait és megtaláljuk azokat a célokat, amiért a jövőben dolgozni fogunk. Ehhez fogunk szervezeti és működési stratégiát alkotni, amelyhez nyilván figyelembe fogjuk venni az aktuális törvényi környezetet is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.