Az Akkezdet Phiai alapítója, Süveg Márk Saiid egymagában öt hónapon keresztül utazott 3 földrészen át tavaly. Ezúttal pedig Indiát vette célba, és elképesztően izgalmas fotókat készített.

A tavalyi évben, 2016-ban Saiid megfordult az Arab Emirátusokban, Észtországban, USA-ban Thaiföldön, Malajziában, Szingapúrban, Indonéziában, Kambodzsában, Laoszon, Burmában és Srí Lankán. 

Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott az AKPH alapítója, hogy tart attól, hogy a pozitív hozzáállása, amit az út során kapott, az csak átmeheti. De nem aggódik, mert ha így lesz, elhúz innen.

Srí Lankán találkoztam az 58 éves önmagammal, három hetet utaztunk együtt. Azt mondta, létezik egy utazó gén, ami onnantól kezdve, hogy elkap az utazás heve, aktivizálódik. Bennem aktivizálódott. Életem végéig azt akarom, hogy itthon vagyok nyáron és minden pénzemet arra költöm, hogy ne legyek itt télen

nyilatkozott a 24.hu-nak.

Nem állított valótlan, s kvázi az idei télre ismét felkapta batyuját, ezúttal Indiába, azon belül is Delhiben, Mathurán, Agrán és Jaipurban járt, és most már nem egymagában. Fel is töltött néhány fotót Facebook-oldalára, hogy betekintést nyerjünk, milyen izgalmas helyeken fordult meg. Olyannyira lebilincselőek, hogy muszáj megosztanunk veletek!

23795787 10155997351123000 6852175815204868744 N
/ Fotó: Saiid Facebook-Oldala

Megörökítette természetesen a Taj-Mahalt, de például egy utcai fogorvost és horogkeresztes motort is.

Ezekből állítottunk össze egy galériát. 

Frissítve: 11. 26-a. Saiid újabb fotókat közölt, így azokkal bővült a lenti galéria.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.