Hirdetés
Kezdőlap Címkék Szabó Csanád

Címke: Szabó Csanád

Szövegaláfestő: József Attila tudja, mi a rock’n’roll

Deres Kornélia a FISZ Szövegaláfestő vendégeként jól bemutatta, mit hívhat elő egy kamaszkori album újrahallgatása, és milyen széles skálán mozoghat egy kedvenc lemez köré szerveződő beszélgetés.

Te mit hívsz ma undergroundnak?

Amikor a ’60-as évektől kezdve a tömegmédia egyre inkább a mindennapi létezés részévé vált, sok minden átértelmeződött. Főleg a tömegkultúra terjeszkedésének hatására jelent meg az annak működésével ellentétes elveket valló kultúraközvetítés, az ún. underground.

Omar Souleyman: A szír és a techno, ami meghódítja Európát

Az egyre szélesebb nemzetközi közönséget magaénak tudó Omar Souleyman másodszor látogatott el Magyarországra. A szír zenész fellépését nagy érdeklődés övezte, aki valóban bebizonyította a Dürer Kertben, hogy az arab zenekultúra tradicionális elemei és a techno remekül megférnek egymás mellett. Azonban voltak az estének olyan pontjai is, amelyek nem volt olyan lenyűgözők, mint az 51 éves zenész három legendás mozdulata.

MADRAPUR: Ha akarsz egy lemezt, utánamész, és megcsinálod magadnak

Január elsején jelent meg a MADRAPUR Jóra nap süt, rosszra hold című albuma, akik bezsebelték az év első magyar lemezét publikáló zenakarnak járó képzeletbeli díjat. Szabados Gáborral, a MADRAPUR frontemberével és egyik dalszerzőjével beszélgettünk többek között a független lemezkiadás előnyeiről és határairól, brandépítésről és műhelytitkokról.

A négyzet: Hogyan viselkedjünk Svédország legmenőbb múzeumában?

Mi történik, ha egy félmeztelen testépítőnek az a feladata, hogy téged terrorizáljon, neked meg az, hogy mindezt a jelenléteddel legitimáld egy múzeum fényes ebédlőjében? És ha a takarító felporszívózza az egyik kiállítást? Mit engedhet meg magának a felső tízezerhez tartozó, fehér férfi a munkahelyén kívül? Ruben Östlund A négyzet című, Aranypálma-díjas filmje pimaszul teszi fel ezeket a kérdéseket egy szórakoztató, ugyanakkor mélységgel bíró, két és félórás produkcióban.

Három az egyben, avagy miért fontos a zenei diverzitás

Mit lehet tenni, ha a Flexible Juice és Hó Márton egy hónapon belül jelentetik meg az új albumaikat? Adekvát a válasz: közös lemezbemutatót szervezni nekik az Aurórába, ahová ráadásul még az LP-debüt előtt álló, ugyanakkor már elég népszerű, sok helyen megfordult zenekart, a METEOt is meghívják.
Hirdetés

LEGNÉPSZERŰBBEK

KIEMELT HÍREINK

Hirdetés

MOST PÖRÖGNEK