A kultúrával lehet meggyőzni a politikát – vallja Szakcsi Lakatos Béla. A kiváló zongorista az Európai Roma Fesztiválzenekar megalakulásáról nyilatkozott szerdán az MTI-nek.

A projekt, amely az anyaország nélküli romák, valamint az európai őshonos kisebbségek zenéjét kívánja képviselni, február 10-én adja debütáló koncertjét a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Korábban már akartam hasonlót csinálni, ennek már vagy’ húsz éve. Volt koncertünk, de valahogy nem sikerült az elgondolást egységes egésszé összefogni. Amit akkor szerettem volna, hogy roma származású emberek együtt játszanak különböző műfajú zenéket, most megvalósul [/perfectpullquote]

– mondta Szakcsi Lakatos Béla, a projekt művészeti igazgatója, az előadás zongorista közreműködője az MTI-nek.

Mint kiemelte, a közös produkcióban van cigányzene, cigányfolklór, cigánydzsessz és klasszikus zene is. Az Európai Roma Fesztiválzenekar létrehozásának ötlete Nikházi Gábor, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kisebbségi és migrációs bizottsága elnökétől származik, a produkció a rangos nemzetközi szervezet logója alatt fut és a Müpa-koncert után számos európai városban látható-hallható lesz.

Szakcsi Lakatos Béla / Sachi / – Peace For Pastorius

szakcsi.com

No Description

“Egyetértek Gáborral abban, hogy Európában nemcsak a migráció kérdését kell megoldani, hanem a kisebbségek problémáit is. A kulcs a döntéshozók, a politikusok kezében van, de tudjuk, hogy a politikát a kultúrával lehet meggyőzni, ezzel lehet érvelni, és ez mindig is így volt” – hangsúlyozta a zongorista.

Szakcsi Lakatos Bela Papageno
Szakcsi Lakatos Béla Zongoraművész / Kép: Papageno

A koncerten a cigányság mellett mindenhol a helyi kisebbségek zenéjét is bemutatják egy-egy előadó közreműködésével. A tíz-tizenöt állomásosra tervezett turné még nem állt teljesen össze, de az biztos, hogy a közeljövőben Münchenben és Salzburgban is játszanak, a folytatás várhatóan a május végi európai parlamenti választások után lesz.

Európai Roma Fesztiválzenekar Fidelio
Európai Roma Fesztiválzenekar / Kép: Fidelio

A 37 tagú nagyzenekart Kathy Horváth Lajos vezeti, a Müpában színpadra lép Sárközi Lajos, Emilio, Ifj. Kathy Horváth Lajos, Patai Anna, Orbán György, Csík Gyula, Szakcsi Lakatos Róbert, a külföldi sztárfellépő a Dotschy Reinhardt Quartet. A budapesti koncert rendezője Káel Csaba.

Szakcsi Lakatos Bela Zenélő Budapest
A Kiváló Zongorista Az Európai Roma Fesztiválzenekar Megalakulásáról Nyilatkozott Szerdán / Kép: Zenélő Budapest

“A repertoár összeállításánál a cigányság sokszínűségének bemutatása volt a cél. Elsőként Liszt II. Magyar Rapszódiáját adjuk elő, ebben most zongorán én fogom játszani a kadenciákat, nem cimbalmos, ahogy az megszokottá vált. Ezután a hegedülő Kathy Horváth Lajossal cigány kortárs zenét improvizálunk duóban” – sorolta a zongorista.

Elhangzik még Toni Iordache Cimbalomszólója, Reményi Ede Repülj fecske című műve, de lesz hegedűszonáta (Eugéne Ysaye szerzeménye), a résztvevők eljátsszák Pablo de Sarasate Zigeunerweisen című kompozícióját.

Szakcsi Lakatos Béla Emilióval (ének, dob) és Sárközi Lajossal (hegedű) amerikai dzsesszt cigány stílusban fog játszani.

A Valami Swing megidézi Woody Allen szellemét – VIDEÓ

“És ez milyen műfaj? Valami Swing” – írja magáról a zenekar a hivatalos Facebook-oldalukon. Talán nem ismeretlen a olvasói számára a Valami Swing, hiszen több ízben szolgáltatták a hangulatot korábbi eseményeinken. Ilyen volt például a 2016-os Bánkitó Fesztivál, az első versaukciónk. De megfordultak Oláh Norbert festő kiállításán is.

“Nagy öröm, hogy a budapesti koncertre eljön a legendás belga dzsesszgitáros, Django Reinhardt unokája, Michaela Dotschy Reinhardt, aki cigány világzenét fog énekelni és Django egy számába is beszáll. Engem már gyerekkoromtól nagyon megérintett Django Reinhardt gitárjátéka, később egy lemezzel tisztelegtem előtte. Az amerikai feketék egyedül őt ismerték el Európából dzsesszzenésznek, mert előadásában megérezték a dzsesszre jellemző érzelmi, szellemi állapotot. Én is játszottam cigányosan dzsesszt amerikaiak előtt, és nagyon bejött nekik” – fejtette ki.

Dotschy Reinhardt 1
Dotschy Reinhardt Cigány Világzenét Énekel / Kép: Gypsy Music Network

A 75 éves Szakcsi Lakatos Béla a hazai dzsessz és komolyzenei színtér egyik legfontosabb zongoristája. Korábban is foglalkozott a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicalét, amelyet az Egyszer egy cigánylány és a Cigánykerék követett, majd öt évvel ezelőtt részt vett az első roma sorsjáték, a Somnakaj létrehozásában is.

Egy amerikai zeneszerző sikere Magyarországon / ContextUs

Összesen 129 pályázat érkezett a Pannónia Stúdió által meghirdetett nemzetközi versenyre, amelyben a zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Holdja című filmjének részletére kellett filmzenét komponálniuk. Az első helyezett az amerikai Michael Simon lett, mögötte Kovács Levente és a brit Ed Beesley végeztek a dobogó második és harmadik fokán – közölte a verseny kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-vel pénteken.

Az MTI-nek elmondta, hogy egy operán dolgozik, misztériumjátékot ír. “Az ember mindig a rosszat választotta, most eljött az idő, hogy végre a jó felé menjünk. A történetben a Bibliához nyúltam vissza, a végkifejlet a jövőben játszódik”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.