A Titanic katasztrófája a mai napig inspirációként szolgál a művészek számára. Számos film készült a történet nyomán, sőt, a hajó nevét viselő múzeumba is ellátogathatunk. Bár Magyarországon James Cameron 1997-es romantikus filmfeldolgozása a legismertebb, az azonos nevű musical még a film előtt került bemutatásra. A zenés mű története ugyanaz, a szereplők különbözőek – Somogyi Szilárd rendezésében új nézőpontokon keresztül ismerhetjük meg a tragikus eseményt.

Kék gyémánt helyett kék táncosok

Két héten keresztül a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán elevenedett meg az 1912-ben elsüllyedt hajó végzetes útja. A történetet mindenki ismeri, azonban ezúttal nem Jack és Rose szemszögéből élhettük át, sőt a méltán híres Céline Dion-szám a My heart will go on dallamai sem csendültek fel. A történet Peter Stone tollából származik, a zenét pedig Maury Yeston szerezte. Azonban a Magyarországon bemutatott előadás egyedi – a szerzők kivételes engedélyével Somogyi Szilárd szabad kezet kapott a rendezést illetően. A kisebb zenei és szövegmódosítások mellett egyes szereplőket kihagyott, viszont egy új vonal által korábban még nem látott szereplőket épített a darabba. Ők lettek az úgynevezett Végzet táncosai, akik végigkísérik, irányítják a hajó és a szereplők útját. Baljós jelenlétükkel és Barta Viktória fantasztikus koreográfiáival a darab során végig fenntartják a feszültséget. Mint az óceán szellemei, úgy sodorják a hajót a végzete felé – hol a színpad elején felállított medencében táncolva, hol a szólisták között.

Ősszel, asszonyom

A darab a legapróbb részletekig valósághű volt, az összes elhangzott név, megformált karakter a Titanic fedélzetén tartózkodott. A kifüggesztett tervrajz is az eredeti hajó tervrajzának mása, ahogy a színpad elején lévő kis makett is. Khell Csörsz díszletei ámulatba ejtőek és ugyancsak reálisan ábrázolták a hajó orrát és tatját is. Azonban nem csak az egyértelmű elemeknél tűnt fel ez a fajta realizmus, hanem a kis részletekben is visszaköszönt. Erre kiváló példa a mentőcsónakok oldalára vésett S. S. Titanic (Steamer ship rövidítése, azaz gőzhajó, ami a Titanic egy másik elnevezése volt), vagy az Ősszel című szám említése, amit 1912-ben is játszottak a hajón.

A Titanic Egyik Angliai Előadása
/ Fotó: Deszkavízió

Cselényi Nóra jelmezei – amellett hogy gyönyörűek voltak – lehetővé tették, hogy könnyedén megkülönböztethetőek legyenek az első-, másod- vagy harmadosztály utasai, ami egyébként nem mindig volt könnyű. A színpadon volt, hogy egyszerre több mint száz szereplő tartózkodott, amitől ugyan látványos lett a színpadkép, viszont sokszor követhetetlen volt, épp mi történik, vagy egyáltalán ki énekel. Az eleje emiatt kusza is lett, nem mindig volt nyilvánvaló, hogy kit hallunk, kit mutatnak be.

Egy a sorsunk, egy a végzetünk

Ritkán fordul elő egy színdarabban, hogy meghatározható legyen az a pont, ahonnan magával ragad a darab, és csak sodor és sodor. A Titanic musicalben azonban pontosan visszaidézhető: Frederich Barett és Harold Bride duettje. Egészen eddig a dalig kicsit vontatottnak volt mondható. A történetek még nem igazán bontakoztak ki, a zene sem volt fülbemászó. Azonban Sándor Péter lenyűgöző és szívhez szóló előadása igazi katarzist okozott.

A darab tetőpontja volt ez a dal, egy igazán profi és érzelmes előadást láthattunk.

Tassonyi Balázs fiatal kora ellenére méltó duettpartnernek bizonyult, kettejük hangja csodálatosan szólt együtt, és az őket körülfonó Végzet táncosai csak fokozták a hatást. A két színész azonban nem csak ebben a jelenetben remekelt: Sándor Péter karaktere volt az egyik legemberibb, legszerethetőbb a darabban. Tassonyi Balázs képletesen és szó szerint is mély vízbe került: a jégheggyel való ütközés szemtanújaként az ő feladata volt átadni azt a borzalmat, amit egy ilyen helyzetben egy ember érezhet.

A Titanic Szegeden süllyed el újra, Tony-díjassal kiegészülve

Szalai Anna közölte, az ötszörös Tony-díjas musicalt Somogyi Szilárd állítja a színpadra non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. Augusztusban visszatér a Dóm tér színpadára Veréb Tamás, aki A Notre Dame-i toronyőr után most egy újabb szerelmes hős szerepében lép fel: Jim Farellt játssza. Szerelmét, Kate McGowant Vágó Zsuzsi, a Budapesti Operettszínház művésze alakítja majd.

A humorosabb jelentek egyértelműen a Beane házaspárt játszó Détár Enikőhöz és Kiss Zoltánhoz voltak köthetőek. Azonban érzelmekért sem kellett a szomszédba menni , Frankó Tünde és Földes Tamás mint Ida és Isidor Straus könnyeket csaltak a nézők szemébe. Ugyan viszonylag keveset láthattuk őket a színpadon, az egyik legmeghatóbb jelenetet az utolsó pillanatig összetartó házaspárnak köszönhetjük, Ida inkább a férjével együtt néz szembe a halállal, minthogy nélküle meneküljön a süllyedő hajóról. A különböző utasok történetei közötti kapocs pedig a Kerényi Miklós Máté által megformált Henry Etches volt. Különleges szerepben remekelhetett, hiszen míg a Beane házaspárral a szórakoztató oldalát láthattuk, Strausékkal inkább a drámai oldalát mutathatta be. Emellett rendkívüli tánctehetségét is kamatoztatta, sokszor még kiemelkedőbb is volt, mint az őt körülvevő tánckar.

Titanicmusical2
/ Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

Természetesen a romantikus vonal sem maradhatott ki ebből a musicalből sem. A főszereplőnek kikiáltott Jim Farrel és Kate McGowan, a harmadosztály szépreményű utasai, mint azt egy ilyen történetben illik, első látásra egymásba szerettek. Amellett hogy az őket megformáló Veréb Tamás és Vágó Zsuzsi most is megmutatta fantasztikus énekhangját, az ő történetük kissé laposra sikerült.

Nehéz volt együtt érezni velük, túl hirtelen jött a nagy szerelem, és mégsem tudott kibontakozni. Erőltetettnek tűnt, mintha csak így tudnák le a kötelező romantikus elemet.

Pozitív meglepetés volt azonban az új generáció: Fülöp Kristóf, Széplaki Éva mind játékukkal, mind énektudásokkal felvették a versenyt a nagyokkal.

Miért nincs egy mentőötlet, miért csak istenre várunk?

A komikus és drámai jelenetek mellett a darabot átszőtte a feszültség légköre is, és nem csak a Végzet táncosai miatt. A hajó tervezője, kapitánya és tulajdonosa közötti folytonos nézeteltérés, már-már hatalmi harc is érzékeltette az elkerülhetetlen katasztrófa eljövetelét, ez által bemutatva, hogy a Titanic tragédiáját nem egy pontra vezethetjük vissza. Nyilvánvalóvá válik, hogy nincs egy konkrét felelős, sem egy adott kiváltó ok. A tragikus pillanatig a György-Rózsa Sándor, Ottlik Ádám és Szolnoki Tibor által életre keltett hármas egymással versengve próbálta irányítani a hajót, figyelmen kívül hagyva mind egymást, mind a többi dolgozó figyelmeztetéseit. A hármuk között lévő indulat később sem csillapodik: hajó tulajdonosának az ütközéskor is az első gondolata az, hogy fogják így legyőzni a vetélytársakat, majd gyáván mindent megtesz, hogy saját magát mentse, a kapitány és a tervező viszont ujjal mutogatnak egymásra, kinek a hibája lehetett az ütközés.

Főleg hármójuk karakterén, vitán keresztül vetődnek fel akár aktuális társadalmi kérdések: tényleg csak a haszon számít? Bármi áron, akár emberéletek árán is megéri, hogy mi legyünk a legjobbak?

Ahogy a darabban a hajó tervezője is megemlíti, fontosabb volt az első osztály luxusfelszereltsége, mint hogy elegendő mentőcsónakot biztosítsanak. Nagyjából 56 mentőcsónak helyett, így csak 20 került a fedélzetre. Ez pedig egy újabb fontos kérdést vet fel: ki dönti el, kinek van joga megmenekülni? Miért csak a gazdagabb emberek kapjanak esélyt? Míg az első két osztályból a nőket és a gyerekeket csónakba tudták ültetni, a teljes harmadosztályt bezárták a hajó aljába. Hiába kérték, hogy legalább a gyerekeket mentsék.
A három színész egyébként kimagasló alakítást nyújtott, de közülük is György-Rózsa Sándort mint Thomas Andrewst, a hajó tervezőjét emelném ki: a darab egyik leghitelesebb karakterét nyújtotta ő. Megrendítő volt, mind a búcsújelenete, mind az önvád, hogy miért nem csinálta jobban.

Elvakított díszletes

A darab mélypontja egyértelműen a hangtechnika volt. A hangosítás borzalmas volt, nem mindenkit lehetett hallani, sokszor csak az angol feliratot figyelve lehetett érteni, mi történik.

Olykor-olykor fülsiketítően recsegtek-ropogtak a portok. A fények ellenben tökéletesen harmonizáltak a darab hangulatával, ügyesen játszottak a különböző technikákkal.

Mikor az őrszem a holdfény hiányáról énekelt, (ami a Titanic jégheggyel való ütközésének egyik oka volt) valóban egy sötét éjszaka elevenedett meg a szemünk előtt. Azonban többször látszottak a díszletesek, mint az illene egy színdarabban. Előfordult, hogy szegénynek még a szemét is takarnia kellett, hiszen elvakította őt a ráirányuló fénysugár.

Szereplők

Kate McGowan: Vágó Zsuzsi

Jim Farell: Veréb Tamás

Frederich Barett: Sándor Péter

Thomas Andrews, tervező: György-Rózsa Sándor

Henry Etches: Kerényi Miklós Máté

Edward John Smith, kapitány: Ottlik Ádám

J. Bruce Ismay, tulajdonos: Szolnoki Tibor

Isidor Straus: Földes Tamás

Ida Straus: Frankó Tünde

Alice Beane: Détár Enikő

Edgar Beane: Kiss Zoltán

Harold Bride: Tassonyi Balázs

Frederich Fleet: Fülöp Kristóf

William Murdoch: Kádár Szabolcs

Kate Mullins: Széplaki Éva

Kate Murphey: Kardffy Aisha

Charles Lightoller: Cseh Dávid Péter

Herbert John Pitman: Szaszák Zsolt

Bellboy: Dino Benjamin

Végzet táncosai: Adler Judit, Aradi Zsolt, Dévai Lúcia, Hunyadi Balázs, Katona Imre, Petz-Péli Luca

Fordították: Galambos Attila, KERO, Somogyi Szilárd
Koreográfus: Barta Viktória
Karmester: Balassa Krisztián
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Díszlettervező: Khell Csörsz
Rendező: Somogyi Szilárd

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.