A Szent Korona kalandos útjáról jelent meg kötet a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjának munkája nyomán. Erről Pálffy Géza történész, a kutatócsoport tagja számolt be az M1 aktuális csatornán szombaton.

Ismertette: a több mint 600 oldalas, mintegy 200 illusztrációval és színes térképpel ellátott mű a nemzeti ereklye viszontagságait meséli el, kiderül belőle, hogy hányszor és hova, illetve, hogy milyen okokból és körülmények között szállították a Szent Koronát külföldre, majd miként tért haza.

A Szent Korona márciusig Debrecenben is látható / ContextUs

Papp László, Debrecen polgármestere A másik főváros – Kossuth és Debrecen 1849 című tárlat megnyitóján felidézte: a magyar történelem szempontjából rendkívül fontos időszakban volt a nemzet fővárosa Debrecen. – idézte a polgármester Kossuth Lajos 1849. január 6-i kiáltványának záró sorait. Hozzátette: a főváros szerepét egyebek mellett a Szent Korona Debrecenbe szállítását követően, ténylegesen január 9-től töltötte be a város.

Pálffy Géza elmondása alapján a magyar koronát tizenegyszer szállították külföldre, többségében Nyugatra. Ez is jól jelzi, hogy a magyarok múltja elsősorban a keresztény Közép-Európa történetével függ össze.

Koraona 1978
1978-Ban Az Amerikai Egyesült Államokból Visszaszállították A Magyar Szent Koronát Budapestre / Fotó: Hirado.hu

A koronát először 1205-ben vitték ki az országból, 1978-ban pedig véglegesen visszakerült a fővárosba. Mint elmondta, ezen 770 év alatt 135 évet volt külföldön.

Palffygéza Mta
Palffy Géza Történész / Fotó: Mta

Kiemelte: a kutatások során, eddig ismeretlen részletekre is fény derült, mint például arra, hogy az 1663-64-es török elleni háborút lezáró vasvári béke idején a koronát nem Magyarországon, hanem Bécsben őrizték.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.