Nemrég debütált az Us című rövidfilm, amelyben 10 színes bőrű brit queer srác meséli el a történetét. Az egyedülálló alkotás célja, hogy leszámoljon az előítéletekkel.

A rendezők, Catarina Almeida és Chanel Baker hirdetés útján találtak rá a szereplőkre. Olyan színes bőrű queer fiúkat kerestek, akik részt akartak venni egy ilyen projectben, és nem féltek beszélni élményeikről.

1254427
Leszámolnak A Sztereotípiákkal / Fotó: Dazeddigital

Az első mondat, amit hallani lehet a filmben:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Melegek vagyunk és színesbőrűek. Kisebbség vagyunk, de hatalmunkban áll megváltoztatni, amit az emberek feltételeznek rólunk a saját jogainkon belül.[/perfectpullquote]

A filmet Londonban, Fulhamben vették fel. Az alkotók olyan helyszínt kerestek AirBnb-n, ami otthonosan mutat, így a szereplők teljesen önmaguk lehettek a vásznon. Úgy viselkedtek, mintha már évek óta barátok lennének.

India legfelsőbb bírósága szerint nem bűncselekmény többé a meleg szex

A csütörtöki verdikt értelmében az azonos neműek között a beleegyezésen alapuló szexuális együttlét többé nem bűncselekmény az ázsiai országban. A szabály, amelyet még a gyarmatosítás idején vezettek be, 146 éven át volt hatályban. Egészen mostanáig a törvény akár 10 év szabadságvesztéssel rendelte büntetni a “homoszexuális szexet”. A gyakorlatban azonban ritkán alkalmazták a börtönbüntetést.

A fiúkat végül mind Instagramon keresztül találták meg. Őszinteségük egyfajta visszavágás a sztereotípiáknak, ami a médiában kialakult a színes bőrű meleg férfiakról.

Nézd meg a rövidfilmet:

Watch this tender film about the realities of being a young black gay man

In Catarina Almeida and Chanel Baker’s beautiful short film, Us, ten British queer boys of colour hang out, laugh, and strike poses for the camera as they discu…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.