Az Index hírportált főszerkesztőként csak néhány hónapig vezető Szombathy Pál távozása körülményeiről beszélt, de az interjúban elmondta azt is, miért küldték el Balogh Ákos Gergelyt.

Nagyinterjút adott a néhány hónapos Index-főszerkesztő

Szombathy Pál úgy vállalta el a vezérigazgatói-főszerkesztői megbízatást, hogy senki nem szól bele a munkájába. Feltételül szabta azt is, hogy azzal dolgozhasson, akivel szeretne, valamint marad az alapítványi szisztéma, ami szerinte biztosíték volt arra, hogy a tulajdonos nem szól bele a tartalomba. Az Indexet néhány hónapig vezető Szombathy Pál a 24.hu-nak adott nagyinterjúban arról beszélt, hogy végül a pesszimistáknak lett igazuk, de júliusban ezt még nem lehetett tudni.

Szombathy Pal Index Digi Sport Bodolai Laszlo
Szombathy Pál, Az Index Egykori Főszerkesztője / Fotó: Mohos Márton / 24.Hu

Az Index szinte teljes szerkesztősége július 24-én állt fel, miután az igazgatóság elnöke, Bodolai László pár nappal korábban kirúgta a korábbi főszerkesztőt, Dull Szabolcsot. Ezután felálltak a vezetők is, az Indexet szeptemberben egy teljesen új szerzői és szerkesztői gárda vette át, Szombathy Pál és Sztankóczy András vezetésével. Novemberben ugyanakkor kiderült, hogy az új vezetőség is távozik, élén Szombathyval, de Bodolai László médiajogászként marad a cégcsoportnál.

Igyekezett észérvekkel hatni a régi indexesekre

Szombathy elmondása szerint egy korábbi indexes vezető barátja látta el azzal a tanáccsal, hogy „Pali, ne úgy fogd fel az Indexet (sic!) , mint egy szerkesztőséget, mert ez nem egy munkahely, hanem egy romantikus mítosz, ami előbb-utóbb felrobban”.

Kapcsolódó cikk

Szombathy úgy fogalmazott, hogy ennek ellenére igyekezett észérvekkel hatni a régi indexesekre, „de ők érzetekről szónokoltak, fojtogató levegőről, arról a benyomásukról, hogy régóta a torkukon a kés”.

Kértem, hogy amíg nincs konkrétum, amíg nem materializálódik az a kés, addig csináljunk egy jó Indexet. Mindhiába, nem sikerült meggyőznöm őket. Amiben talán közrejátszott, hogy mint utóbb kiderült, már Dull kirúgása előtt létrehozták azt a céget, amely a telex.hu tulajdonosa lett. Vagyis a szerkesztőségnek volt közös B terve, és ennek érdekében mondtak fel vezényszóra

– állapította meg.

Nem úgy volt az, Pali!

Közleményt juttatott el a 24.hu-nak Kárpáti Márton, a Telexet kiadó Van Másik Kft. ügyvezetője, az Index korábbi főszerkesztő-helyettese. 

„Sok értelme nem lenne mondatról mondatra végigelemezni a gondolatmeneteit, de egy dolgot muszáj helyretenni” – kezdte a közleményt Kárpáti.

Kapcsolódó cikk

Mint hozzátette, “ehhez képest az az igazság, hogy a szerkesztőségnek nem volt B terve, a telex.hu cím bőven a felmondásunk után került hozzánk, a Telexet kiadó cég is később alakult, és a szerkesztőség felmondott tagjainak senki nem mondta, sugallta, jelezte, tanácsolta, javasolta, hogy mondjanak fel.

Kárpáti Márton szerint ennek az ellenkezőjét állítani színtiszta hazugság. 

A szerkesztőség azért mondott fel – folytatta válaszát a közleményben – és vállalta a teljes bizonytalanságot, mert át lett verve, mert a több héten át tartó ígérgetéssel és az Index alapelveivel ellentétben Bodolai László kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt. 

“A felmondások előtti napon Szombathy Pál, Bodolai László és Sztankóczy András is azt mondta: ha nem fogadjuk el Szabolcs kirúgását, akkor ők felállnak, mert „az Index ti vagytok”. Hogy utána mi történt, azt ma már mindenki tudja. Nem a pesszimistáknak lett igazuk, hanem nekünk” – reagált a Telex kiadójának ügyvezetője.

Csillapíthatatlanul él benne a közszolgálati értékrend vágya

Szombathy a 24.hu-nak adott interjújában egyébként kitért arra is, hogy vállalta-e volna a főszerkesztői pozíciót, ha tudja, novemberben hogy végződik a történet. Mint mondta, nem tudja, viszont Sztankóczy Andrással abban reménykedtek, hogy egy-két évig alighanem csinálhatják az Indexet, és függetlenül működhet a portál.

Arra a kérdésre, hogy az Indexszel is az volt-e a terve, mint a Magyar Hírlappal, vagyis hogy liberálisból középre pozicionálják, azt felelte, hogy csillapíthatatlanul él benne a közszolgálati értékrend vágya.

Balogh Ákos Gergely elbocsátását azzal indokolta, hogy sem intenzitásban, sem szervezettségben, tehát minőségben nem úgy dolgozott, ami egy főszerkesztő-helyettestől elvárható.

Ráadásul ebben a magas pozícióban sem tudta levetkőzni az aktivista attitűdöt, nem értette meg, hogy az Indexnél széles olvasóréteget kell egyben tartani

– magyarázta, ugyanakkor hozzátette, hogy az is szúrta a szemét, hogy Balogh „behúzta a tartalomba a maga kapcsolatrendszerét”.

Balogh Ákos Gergelyt ugyanakkor nemrég visszavette az Index, amit Szombathy annyiban kommentált, hogy „kinyíltak az állatkerti rácsok, és az új helyzet új szereplőket kíván”. 

Saját távozásukról elmondta, hogy november 23-án Sztankóczy Andrással egyeztetésre mentek a tulajdonosokhoz. Ekkor már Vaszily Miklós irodájában várta az utódja, Starcz Ákos is, és közölték, hogy már mindent lepapíroztak.

Majd kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk

– mondta Szombathy Pál, aki hozzátette, egyszerre volt szörnyű, abszurd és komikus a jelenet, mintha Alsó-Üzbegisztánban lettek volna. A papírokat pedig aláírta, miután beszélt az ügyvédjével.

Csúsztatás a verőemberek beemelése

A Media1 érdeklődésére Starcz Ákos elmondta – aki Szombathy fenti állítása szerint szintén az irodában volt –, hogy nem tartja elegánsnak Szombathy Pál nyilatkozatát, annál is inkább, mivel szerinte nem egészen úgy történtek a dolgok, mint ahogyan a Szombathyval megjelent interjúból kitűnhet az olvasónak.

Starcz Akos
Starcz Ákos, Az Index Vezérigazgatója / Fotó: Márkamonitor

Starcz azt mondta, a találkozóra Vaszily Miklós a TV2 Média Csoportnál található irodájában került sor. Az Index új vezérigazgatójának elmondása szerint minden kereskedelmi televíziónál dolgoznak biztonsági őrök, de megjelenésük nem a Szombathy Pállal folytatott beszélgetés miatt történt, egyszerűen egy védett épületről van szó, Szombathy ezért láthatott őröket Vaszily irodája körül.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet