…kezdte, vezette át és zárta Bukta Imre Szurcsik József Helykeresők című kiállításának megnyitóját a Godot Galériában. A cím boncolgatását, lehetőségeinek mélyebb bugyrait vitatva megmerevedtek a fürkésző tekintetek. A fehér falakra akasztott történetek szavakba öntésének kísérlete egyre több lehetőséggel és kétséggel töltötte el a szemlélődőket. Vajon melyik út a helyes? Van-e egyáltalán ilyen? Érdemes-e keresni? És ha igen, mégis hol?

Szemlélődés

A képek mélyreható és többszörösen összetett kérdésekkel és válaszokkal szolgálnak. Vajon térben vagy időben keressük a helyünket? Magunkban vagy a világban kell a helyünkre kerülnünk. És ha úgy is érezzük, hogy ott vagyunk, ahova tartozunk, az valójában a javunkat szolgálja-e?

Meztelen, töredezett testekből köszön vissza a lélek harca Szurcsik József alkotásaiban.

A legtöbb kiállított alkotás vagy tájkép, vagy pedig testábrázolás, legfőképpen az arc és a mimika fortélyait reprezentálva. Mindemellett szembesülhetünk a kocka fejekkel, a bőr és a táj tónusának szimbolikus reprezentációjával. Hol töredezett, hol szőr borította, hol pedig tükörsima, a már amúgy is kifejező profil. Hol szoros, sötét, hol átlátható és nyitott a szakadék. Színvilágát és vonalvezetését tekintve az egyszerűség és az apró, mély üzeneteket közvetítő formák jellemzik (mint például a Tiszta lélekkel című alkotás könnyáztatta arca).

Hamarits Zsolt E1526589054799
Szurcsik József És Bukta Imre A Helykeresők Című Kiállításon / Fotó: Hamarits Zsolt

Ami kiváltképp érdekes, hogy a kiállított képeken mind férfiarcok sorakoznak, egyet kivéve. A Kimerülve ebből a szempontból is hoz egyfajta megfoghatatlanságot és titokzatosságot. Pont annyira hordoz feminin jellegeket a képen látható arc, mint amennyire maszkulin a benyomás.

A szótlanság ereje

Nehéz bármit is írni a kiállításról, mert egy- egy képnek olyan ereje és tartalma van, ami mellé le kell ülni és magadban rátalálni. Annyira tiszta, őszinte és sallangmentes interpretációja a kételyeknek, a folyamatos önreflexiónak, mellyel nehéz és időigényes szembenézni. Tökéletesen eltalált vonások a mimikák ki- vagy ki nem dolgozottságában. Egyszerre merev és megfoghatatlan egy-egy kép üzenete, ami nem csak az elménknek, a lelkünknek, de sokszor a materiálisan felvállalt helyünknek is üzenet.

Alattvalok E1526588556241
Szurcsik József: Alattvalók

Szurcsik József Munkácsi Mihály-díjas festőnk egyike azoknak az alkotóknak, akik nem harsánysággal, hanem tiszta őszinteséggel közlik üzenetüket azon a felületen és eszközzel, amin páratlan kifejezőkészséggel képesek.

Válogatott képei olyanok, mint egy könyv lapjai, amik felett érdemes egy kicsikét elidőzni, melyeknek érdemes időt adni, és elrakni magadban egy-egy gondolatát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.