Egy kiállítás mindig érdekes, amikor nem csak szakértőket, hanem civileket is bevon. A Taipei Biennálé a környezetszennyezés mellett, egyéb társadalmi problémákat is megvilágít, hátha felébrednek az emberek.

Ahelyett, hogy a művészetet vinné ki az utcára, az idei évben a Taipei Biennálé az utcát viszi be a múzeumba. Mali Wu és Francesco Manacorda kurátorok 6 civil szervezettel összeállva, tajvani környezetvédőket és tüntetőket is meghívtak. A résztvevők március 10-ig uralják a Taipei Szépművészeti Múzeum előcsarnokát, a Post-Nature: egy Múzeum mint ökoszisztéma című kiállítás alkalmából.

24
Hamarosan A Legszebb Területek Is A Szennyezés Áldozatává Válnak / Fotó: 24.Hu

Az őslakosok termében egy videót is lejátszanak a 2017 tavaszán kezdődött tüntetésekről, amit erőszakkal leállítottak. A tüntetők sátrai lógnak le a mennyezetről, festett törülközőkkel és szlogenekkel kiegészítve. A projectet 3 aktivista segítségével adaptálták, egyikük Mayaw Biho filmkészítő. Az aktivisták fórumokon, beszélgetéseken és workshopokon is részt vettek, utóbbin pedig központi szerepet kapott a kő. A követ a föld szimbólumának tartják, valamint ebből az anyagból építették házaikat az őslakosok.

Az “őrült zseni”, David Lynch kiállítása lesz látható Budapesten

David Lynch egyedülálló tárlatának hangulatát a láthatatlan összefüggések izzása, a kimondhatatlan érzések felszínre hozása és a felszabadított fantázia kiteljesedése adja. Lynch egész munkásságára, így erre a sorozatára is meghatározó módon volt hatással a szürrealizmus, az ezotéria, a szorongás és az erőszak művészi és populáris megjelenítésének speciálisan amerikai tradíciója.

Wu elmondása szerint az őslakosok hiába küzdöttek, hogy megtartsák területeiket. A kiállítás célja, hogy megmutassa, hogyan élnek az emberek egy bizonyos környezetben, amikor elveszik az otthonaikat, elvesztik a területüket, amelyhez a hagyományaik kapcsolódnak. Ahogy Ázsia és a világ többi szennyeződése eljut Tajvanba, a probléma a környező régiókban is megjelenik. Így a környezetet középpontba állító művészet mellett társadalmi és politikai kérdések is felmerülnek. Nem csupán a környezetvédelem a fontos, hanem az is, hogy mi történt a történelemben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.