Anglia egyik legrégebbi szórakozóhelyét, a The Foresters Arms-ot zárták be, a végnapjait Sarah Hollamby fotósorozata örökítette meg.

A Southend-i, The Foresters Arms nevű lebuj több mint száz éves működése után kénytelen volt bezárni, mivel egy 50 millió fontos tengerparti beruházás útjában állt, írja a Dazed.

Foresters Arms6
/ Fotó: Sarah Hollamby

Így az egykori táncosnők, az italok és a felnőtt szórakoztatás ideje leáldozott és már csak a Sarah Hollamby fotóművész képein élvezheti a közönség, az egykori forró hangulatot.

A hely, egyik messze földön híres nevezetessége a „fontot a pohárba” produkció volt. A táncosnők körbejártak és aki egy fontot dobott a poharukba, annak privát tánc-show volt a jutalma.

Sarah Hollamby fotográfus eleinte nem kapott engedélyt a fényképezésre, a táncosok menedzserétől Roxytól, hiszen a helyen ez szigorúan tilos volt. Miután kiderült, hogy a szórakozóhelyet lebontják – megörökítendő a hely egykori hangulatát – a művész engedélyt kapott a fotózásra.

A szexmunkások emberi bemutatása – Blowin’ Up

Stephanie Wang-Breal dokumentumfilmje tartózkodik a sztereotípiáktól. Nehéz társadalmi problémát mutat be, amelyhez nem lehet elég érzékenyen nyúlni. Azok a nők, akik nehéz sorból kezdik életüket, gyakran szexmunkásként végzik. A kiszolgáltatott helyzet rengeteg veszélyhelyt rejt, de a legrosszabb mégis az, hogy szinte senki nem védi őket.

Roxy szintén táncosnőként kezdte a lebujban, itt ismerkedett meg a hely tulajdonosával, Lee-vel, akivel összeházasodott és két gyermekük is született.

Hollamby hetekig, minden pénteken lejárt a bordélyba, ahol nem csak a táncosnőket, hanem a törzsvendégeket is megörökítette. A képekből egy albumot is összeállított, amit The Foresters Arms címmel jelentetett meg. A kiadvány dokumentálja a különleges, ’60-as évek hangulatát idéző kocsma utolsó heteit, amely mára Southend város történelmének része.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon boldog vagyok, hogy megörökíthettem a helyet, mert ez egy különlegesség volt, amire emlékeznünk kell[/perfectpullquote]

– mondta Hollamby.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.