Zachary Latham azt állítja önvédelemből szúrta le 51 éves szomszédját, William Durhammet. Az áldozat családja szerint viszont a TikTok nézettségért tette.

Évek óta viszálykodnak

A TikTok mint népszerű videómegosztó körül egyre nagyobb a felhajtás, Donald Trump betiltaná a platformot, az Anonymous hackercsoport az alkalmazás törlésére buzdít, míg Bill Gates szerint méregpohár.

Zachary Latham TikTok-felhasználó állítólag azért ölte meg a szomszédját, William Durhammet, hogy ezáltal tegyen szert a TikTokon nagyobb nézettségre, írja a Dazed. A hatóságok most vizsgálják mind Zachary Latham, mind pedig Durham családjának szerepét a haláleset kapcsán.

Tiktok Gyilkossag.jpg
/ Fotó: Dazed

Latham és a Durham család 2018 óta viszálykodik egymással. A csetepatékat Latham rendre megörökítette és TikTok-profilján közzétette, többek között amikor Cathrine Durhammal került szóváltásba. Volt olyan videóbejegyzése, amely 159 ezer megtekintést ért el.

Durhamék és más szomszédok is tettek bejelentést Latham viselkedése miatt, de a rendőrség a pandémiára hivatkozva nem foglalkoztak érdemben az üggyel.

Május 4-én azonban elfajultak a dolgok, amikor Latham állítólag a kisteherautójával szándékosan rákanyarodott Durhamék 17 éves bicikliző fiára. Kisebb dulakodás után Durham a házáig követte Zachary Lathamet, aki kábítófegyverrel és késsel felszerelkezve várta szomszédját.

TikTok

Here you’ll be able to see what’s happening on TikTok and get a taste of the most popular, exciting, and intriguing content heating up inside TikTok.

Durham a figyelmeztetés ellenére nem állt meg, ezért Lathem többször megszúrta. Szomszédja súlyos tüdősérülést szenvedett a döfések következtében.

Szabadlábon védekezhetnek

Durhamék ügyvédje azt állítja, hogy az esetet Latham felesége rögzítette is azzal a szándékkal, hogy népszerű TikTok-videó kerekedjen belőle. Ez pedig arra enged következtetni, hogy Lathem és felesége nem érezték magukat veszélyben, hiszen akkor a TikTokozás helyett inkább a rendőrséget hívták volna.

A TikTok új trendje a nőket ért egészségügyi megkülönböztetésre világít rá

A TikTok leginkább a rövid, vicces videókról vagy a táncprodukciókról szól, de azért a nők jogaiért küzdők trendek vagy a koronavírus elkerülését segítő üzenetek is felkapottak lesznek. A legújabb TikTok-trend a Make It Stop. A fiatal lányok a Disney-féle Tengerparti Tini Mozi film Can’t Stop Singing című betétdalára énekelnek arról, milyen súlyos betegségen estek át, írja a .

Lathamot gyilkossággal, agresszív viselkedéssel és fegyverrel való visszaéléssel vádolják, míg Catherine Durham és fia garázdaság miatt néznek szembe az igazságszolgáltatással. Lathamet szabadon engedték a börtönből és a tárgyalásig szabadlábon védekezhet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.