Tina Turner a világ egyik legsikeresebb énekesnője, olyan slágereket köszönhet neki a világ, mint a What’s Love Got To Do With It, a The Best, a Proud Mary vagy a Private Dancer. Karrierje során több mint 160 elismeréssel jutalmazták, ebből 12 csak Grammy-díj. A sztár 1939. november 26-án látta meg a napvilágot, így ma ünnepli 80. születésnapját.

Tina Turner 80 éves

Zenei karrierjét az ’50-es években kezdte, először Ike Turner oldalán lépett fel, akivel később össze is házasodtak, miután 1976-ban kapcsolatuk zátonyra futott, mindössze 36 centtel a zsebében hagyta el a férfit. Ez az összeg a mai árfolyammal számítva 110 forintnak felel meg. Szólókarrierbe kezdett, először a diszkó, később a rock stílussal próbálkozott.

Tina Turner 80 Éves
Tina Turner 80 Éves / Fotó: Getty Images

Utóbbi vált be neki igazán, hiszen a ’80-as évek elején a diszkónak leáldozott, a rock műfaj viszont még népszerűbbé vált, nem csoda, hogy egyre nagyobb lett a rajongótábora. 1991-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, ami szintén nagy elismerés volt a számára.

Az elmúlt évtizedekben több sikeres turnéja volt, végül 2009-ben vonult vissza, utána csak válogatásalbuma jelent meg. 2019 szeptemberében a The New York Timesnak adott interjújában bevallotta, hogy nem hiányzik a régi élete.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem éneklek, nem táncolok, nem öltözöm ki. Belefáradtam az éneklésbe és abba, hogy mindenkit boldoggá tegyek. Egész életemben csak ezt csináltam[/perfectpullquote]

– mondta a lapnak, utalva arra, hogy élvezi a nyugdíjas éveit, férjével, Erwin Bachhal Zürich mellett, Küsnachtban él.

Tina Turner – What’s Love Got To Do With It [HD REMASTERED]

Official video of Tina Turner performing ‘What’s Love Got To Do With It’ from the album ‘Private Dancer’. The video was shot in New York City during the summ…

Napjainkban szinte alig látni, egyedül a róla szóló Tina – The Tina Turner Musical kapcsán jelenik meg nyilvános eseményeken.

Ez a dzseki-nadrág kombó a Grease musicalből 60 milliót érhet

Elárverezik azt a bőrdzsekit és szűk fekete nadrágot, amit Olivia Newton-John a Grease-ben viselt, írja a The Guardian . A jótékonysági árverés szombaton lesz Los Angelesben, és a bevétel a színésznő ausztráliai rákkezelési központját támogatja. A híres szerelésben énekelte Newton-John partnerével, John Travoltával a You’re the One That I Want című számot az 1978-as musicalfilmben.

A darabot 2019 novemberében Londonban mutatták be, természetesen a díszbemutatót nem hagyhatta ki a rocknagyi, akiről rengeteg felvételt készítettek a fotósok.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.