Tóth Krisztina új regénye, a Fehér farkas az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg. A Magyar Narancs készített vele interjút ennek apropóján, amelyben többek között kitér a hazai kultúrpolitikára is.

Tóth Krisztina író a Zseblámpás mesék (2017) és a Marci kandúr világot lát (2018) után újabb novelláskötetttel jelentkezett. A Fehér farkas az idei Ünnei Könyvhétre jelent meg. A novelláskötet nehéz feladat elé állítja az olvasót, hiszen szembe kell néznie azzal, hogy a tanult és öröklött mintákkal nem oldhatók fel a traumák. Történeteiben nincs igazságszolgáltatás, mert a szerző szerint ezzel azt sugallná, hogy rend van a világban, ő pedig szeretne leszámolni azzal, hogy az irodalom ehhez kínáljon kulcsokat.

Tóth Krisztina Író
Tóth Krisztina Író / Fotó: Emmer László

Traumákból a magyar kultúrpolitikában sincs hiány. A Literának adott interjúban Tóth felfedte, hogy “bizonyos értelemben ez szerzői szándékom is volt: ez a könyv azt üzeni, hogy nincs megtisztulás, nincs megoldás a történtekre, csak sötétség van.” A Magyar Narancs, Karafiáth Orsolya által készített interjúban többek között erre is kitér a szerző.

Miről nem írhat ma egy írónő – avagy létezik-e női irodalom? – Tudósítás

Hosszú, kígyózó sor áll a Világirodalmi Színpad bejárata előtt. A magyarul és franciául zajló beszélgetéshez mindenki elveszi fülhallgatóját, majd lassan megtöltik a nézőteret. Kivéve az első sort. Az egyik szervező biztosít, a székek nem foglaltak, nyugodtan ülhetek az első sorba, sőt! Elfoglalom a középső széket legelöl, és nem telik el három perc, az emberek felbátorodva előrébb ülnek.

Karafiáth Orsolya megállapítja, hogy Magyarországon a sérülések nem gyógyulnak, hanem társadalmi szinten újratermelődnek. Hozzáteszi, hogy a félelemkeltés és riogatás központi üzenet. Erre kapcsolódik rá Tóth Krisztina író is:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ami feltépi a már gyógyulófélben lévő sebeket is. És emiatt egyre erősebben rezonálunk mindenre. És itt muszáj elmondanom, hogy sokszor irtózom azoknak a reakcióitól is, akikkel elvekben és alapokban egyetértek. Rémiszt az agresszió, sokszor képtelenek magára a jelenségre reflektálni, mert minden ügyben ott van az összes korábbi sérülés is. Még a legkisebben is. És ha valaki másképp reagál, jön a kollektív ítélkezés.[/perfectpullquote]

Ezt követően meséli el friss élményét, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kötődik, egy Jelenkor-esten.  Visszaemlékezése szerint már a ’90-es évek óta publikál a lapba és a PIM-be is harminc éve jár felolvasni.

Bocskor Bíborka-Tóth Krisztina: „Egy mű akkor él, ha játékba hozzák”

ContextUs: „Manapság szerintem kevés az olyan ember, akinek oda lehet adni egy koncertlemezt” – nyilatkoztad , Bíborka. Hozzátetted, nem érzed értelmét egy következő albumnak. Mi változott? Bocskor Bíborka: Inkább úgy fogalmaznám át, hogy nem sokaknak egyeztethető össze az időbeosztása és ritmusa egy egész lemez végighallgatásával. Ezt egyébként egyre drámaibban látom.

Mint mondta, már a felolvasás előtt olyan reakciókat kapott, hogy ne tegye be a lábát a PIM-be. “Áruló lennék?” – teszi fel költői kérdését az író, amiért ő beteszi.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]És nyilván nem tetszik, ami zajlik. Irodalmi erőközpont. Már a szó mély borzongással tölt el. Láttunk már ilyet, nem először történik meg a magyar irodalomban. De írókat kijelölni nem nagyon lehet. A kultúrpolitika az olvasók arcába tud nyomni szerzőket, de kedveltek ettől még nem lesznek.[/perfectpullquote]

– mondta a Fehér farkas szerzője. Úgy véli, a művészeknek a munkájuk magas minőségével kellene tüntetniük ahelyett, hogy beleállnak a kultúrpolitikába. Hozzáteszi: “folyamatosan dolgozni, mintha mi se történt volna.” Bár megjegyzi, nem gondolja, hogy nem kell kontrontálódni, de nem mindenáron. Szerinte a hitelesség és a magas minőség az, ami tiltakozásul szolgálhat az indulatból fakadó publicisztikák helyett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.