Rendőrségi felvételek alapján, egy férfi kézfertőtlenítőt borított magára a kapitányságon, majd az egyik rendőr elektromos sokkolóval lényegében lángokba borította a férfit.

Nem voltak a helyzet magaslatán

A 29 éves Jason Jones CCTV-n látható, amint leveszi a cipőjét és az ingét, miközben a New York-i Catskill Rendőrkapitányság rendőreivel beszélget. Izgatottnak tűnik, de nem hallani, hogy mit mondanak, mert nincs hang a felvételen. Jason ezután egy üveg gyúlékony kézfertőtlenítőt önt magára és eltávolodik a kamera látóterétől, miközben egy rendőr rámutat egy elektromos sokkolóval és lelövi – számol be róla a Daily Star.

A rendőr és két másik társa úgy tűnik, hogy Jason felé rohannak, de végül elmenekülnek, amikor a lövés után lángok csapnak fel és a férfi fájdalomtól vonaglik a padlón. Körbe-körbe gurul és puszta kézzel próbálja a lángokat eloltani, miközben két rendőr kirohan a szobából és becsukják maguk mögött az ajtót, míg egy másik elbújik a fal mögött.

Tuzvesz-Rendor-Felgyujtotta-Majd-Elszaladt-Halalos-Tragedia-2

Jasonnek sikerült eloltania a tüzet és egy későbbi, október 30-i felvételen látható, amint egy tolókocsiban eltolják.

Felelősségre vonásról még nem tudni

A felgyújtott Jason-ről készült videót Letitia James főügyész egy folyamatban lévő nyomozás részeként hozta nyilvánosságra, de túl zavaró ahhoz, hogy teljes terjedelmében közzétegyük.

A felvétel közzététele nem fejez ki véleményt bármely fél bűnösségéről vagy ártatlanságáról a büntetőügyben, vagy olyan véleménynyilvánításról, hogy hogyan és lehet-e vádolni egy személyt bűncselekmény elkövetésével

– szólt a videót kísérő sajtóközlemény.
Jason hat hetet töltött az Upstate Medical University Hospital égési osztályán Syracuse-ban és december 15-én meghalt.
A Catskill-i rendőrkapitányság szabályai szerint a tiszteknek figyelembe kell venniük a „környezeti feltételeket”, mielőtt bármit, „többet, mint egy szilárd fogást” alkalmaznának. A bűnüldöző szerveket arra is kiképezték, hogy ne használjanak elektromos sokkolót azokon, akik nedvesek vagy vízben állnak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet