Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színész ellen etikai vizsgálat indul a 2016-os, Újszínházban történt szexuális zaklatási ügyben, írja az ATV.

Vizsgálat Mihályi Győző ellen

Az ATV információi szerint Mihályi Győző ellen a 2016-os, Újszínházban történt zaklatási ügyben etikai vizsgálat indult. Mint beszámoltunk, korábban mindössze annyit lehetett tudni, állami kitüntetéssel rendelkező, ismert színész lehetett az elkövető.

Újabb szexuális zaklatási ügy: Az Újszínház ismert, állami kitüntetéssel rendelkező színész lehet érintett

A értesülése szerint az Újszínház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Mint írja a lap, az eset 2016 elején történt. A főváros illetékesei afelől érdeklődnék, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez.

Az ATV Híradónak eljuttatott üzenet szerint a Színházi Dolgozók Szakszervezete etikai bizottságot hozott létre. A dolog pikantériája, hogy a szakszervezet elnöke éppen Mihályi Győző. Az etikai bizottság első ülését december 9-én tartja, a vizsgálat eredményéről a bizottság tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, közölték.

Mihályi Győző Zaklatás Újszínház Szexuális Zaklatás Dörner György
Mihályi Győző Jászai Mari-Díjas Színész, Az Újszínház Tagja / Fotó: Mti

Mint korábban írtuk, a HVG, aki elsőként adott hírt az ügyről, felkereste Dörner Györgyöt, az Újszínház igazgatóját. Azonban azt felelte: „Köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette a telefont.

Lefogta és a ruhája alá nyúlt

Az Index információi szerint a színész lefogta az áldozatot és a ruhája alá nyúlt. A HVG forrásai szerint az ügyben csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”.

Az ügyben az Index korábban Dörner Györgyöt és Mihályi Győzőt is megpróbálta elérni, de egyikük sem vette fel a telefont, és az üzenetünkre sem érkezett válasz.

Ez már a negyedik zaklatás 

Ez már a negyedi színházi zaklatási ügy, amely nyilvánosságra került az elmúlt években. Először Marton Lászlóról derült ki, hogy Sárosdi Lilla színésznőt zaklatta. Az azóta már meghalt rendezőt a Vígszínház azonnal elbocsátotta. Aztán az Operettszínházban tört ki a botrány, az akkori igazgató Kerényi Miklós Gáborról derült ki, hogy nem bánt kesztyűs kézzel a fiatal művészekkel. Őt is elküldték az intézményből. Pár hete pedig Gothár Péter rendezőt bocsájtották el a Katona József Színházból, miután az egyik fiatal színésznőt zaklatta.

A Fidesz szerint a Gothár-ügy miatt távozniuk kell a Katona és a Színművészeti vezetőinek

Nemrég derült ki, hogy Gothár Péter, a Katona József Színház rendezője, a Színház és- Filmművészeti Egyetem tanára szexuálisan zaklatta kollégáját. Eleinte nem akarta megnevezni a Katona az elkövetőt, ám később egy újabb közleményben, Gothár Péter kérésére nyilvánosságra hozták. Etikai vizsgálatot is kért az egyetemtől a rendező maga ellen.

A Fidesz és a KDNP megszavazza a parlament jövőheti záróülésén a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, ami vétójogot adna az igazgatói kinevezéseknél Kásler Miklós miniszternek, amennyiben egy színház állami forrásokat is elfogad. (Erről részletesebben ebben, ebben és ebben a cikkben írtunk.) A kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté Facebookon írt megjegyzése szerint ez a Gothár-botrányra adott válasz.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket[/perfectpullquote]

– írta Kocsis.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.