Val Kilmer adománygyűjtő partiján magyarázta el Mark Twain iránt érzett rajongását. Az eseményt hétvégén, a Los Angelesben található Sky Lane kastélyban tartották, és érdekes dolgok derültek ki a színészről és hitvallásáról. Sokan tanulhatnak tőle.

Val Kilmer alapítványa, a TwainMania Foundation gimnazista tanulóknak tanít kritikus gondolkodást, médiaismereteket, valamint a demokrácia elismerését Mark Twain amerikai író bölcseletein és idézetein keresztül. A színész rajongása az író iránt akkor kezdődött, amikor egy egyszereplős forgatókönyvet írt róla. A darabot az egész országban előadta, egészen a Broadwayig jutott vele. A sikernek köszönhetően új ötletek jöttek, mindez 20 évvel ezelőtt. Azóta is dolgozik rajta a színész, nem eredménytelenül.

Val Kilmer 1
Rajongását Tanításra Használja / Fotó: People

Kilmer úgy tekint Twainre, mint aki generációknak tanított politikáról, médiáról és emberi fajról. A színész szerint hatása egyenlő a rock and roll hatásával, ahol mindegy volt, hogy a rádióban fekete vagy fehér bőrű ember énekel, az emberek táncoltak rá.

Az író amolyan titkos fegyverként is felfogható, mert a stílusa, ahogyan Amerikát szerette, felhasználható az iskolákban.

Az eseményen nem csak Kilmer egyszemélyes előadását játszották, hanem létrehoztak egy művészeti galériát is, ahol a színész által készített alkotásokra tehettek ajánlatokat a vendégek.

Daphne Caruana Galizia: A szólásszabadság ára – Vélemény / ContextUs

A tragédia híre átsöpört Európán. Október 24-én már döntöttek is az EU-ban arról, hogy egy sajtóterem nevét fogja viselni az áldozatnak. Hazánkban is nagy megdöbbenést váltott ki az ügy, sok hírportál cikkezett róla az a . Azt viszont el tudom képzelni, hogy egyesek fejében még így is felmerülhet, hogy jaj nekünk, nagy bajban vagyunk.

Kilmer szerint a sajtószabadság támadás alatt áll, és alapítványában egy lehetőséget lát, hogy visszavágjon. Kedvenc idézete azonban nem Twaintől származik, hanem Martin Luther Kingtől: „ha egy ember nem talál semmit, amiért érdemes élnie, akkor élnie sem érdemes.” Kilmer tantervét a Chatsworth középiskolában tanítják, következő évtől pedig Los Angelesben is több iskola átvenné.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.