Vastag Tamást akkor kezdték el zavarni a karantén alatt felszedett kilók, amikor már a színpadon sem tudott úgy mozogni, mint régen.

Vastag Tamás az RTL Reggeli műsorának vendége volt, amit a Blikk szemlézett. Az énekes elárulta, hogy a karantén idején hízott meg, és most három hónap alatt 17 kilótól szabadult meg. 

Azt gondolom, szerintem nagyon sokan voltunk az elmúlt három évben a karantén időszakában, akik az otthon töltött időben nem nagyon tudtunk mit kezdeni, és ilyenkor a sorozat és a mindenféle dolgoknak az evése egy általános dolog volt. Ez alól én sem voltam kivétel

 – kezdte az énekes, majd hozzátette: “nem éreztem magam komfortosan a bőrömben, sem azért, mert amikor a színpadra vissza kellett állni, nehéz volt mozogni, másrészről pedig az embernek van egy komfortérzete… amikor belenézünk a tükörbe, szeretjük, ha jól nézünk ki…”.

Az énekes fogyása óta sokkal jobb közérzetnek örvend, és az önbizalma is helyreállt, nem úgy, mint a nőnek, aki 45 kilót dobott le, de még mindig testszégyenítő kommenteket kap. Vastag Tamás most édesanyjának is segít a fogyásban. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet