A litván nemzeti pavilon Sun & Sea (Marina) című projektje nyerte el az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé legjobb nemzeti kiállításnak járó Arany Oroszlán-díjat a seregszemle szombati eredményhirdetésén, a főkurátori válogatás legjobb művésze pedig az amerikai Arthur Jafa lett.

Lina Lapelyte, Vaiva Grainyte és Rugile Barzdziukaite Sun & Sea (Marina) című kiállításában egy tengerparti strandot jelenítenek meg performerek. A látogatók hallhatják a hullámok és a motorcsónakok hangját, a stradolók zsivaját, miközben egy kórus énekel.

58. Biennálé Velence: 2000 könyv a száműzött íróktól – Kiállítás nyílik a zsidó gettóban

A művész gyönyörű témát választott a velencei Biennálé megnyitójára. A 16. századi Ghetto Novo Velence észak-nyugati részén található. A zsidó lakosságot 1516-ban választották külön a keresztényektől. Végül 1797-ben Napóleon szabadította fel őket. A zsinagóga a Zsidó Múzeum részét képezi, amelyet 1953-ban alapított a városban élő zsidó közösség.

A zsűri elsősorban a litván művészek szokatlan és újszerű megközelítésmódját díjazta – áll a biennálé sajtóirodája által közzétett indoklásban. A méltatás szerint a zsűri tagjait lenyűgözte a kiállítási tér kihasználásának brechti színpadot idéző eredetisége, de az is, ahogy a projekt tiszteleg Velence városa és lakói előtt.

Velencei Biennálé 2019 Sun And Sea Marina Kiállítás
Velencei Biennálé 2019, Marina Kiállítás / Fotó: Yahoo News

Ralph Rugoff főkurátor May You Live In Interesting Times (Élj érdekes időkben) címet viselő válogatásának idei 79 meghívott művésze közül Arthur Jafa nyerte el az Arany Oroszlánt The White Album (A fehér album) című videójával. Mint a zsűri méltatása kiemeli, a film egyszerre “tanulmány, költészet és képmás” a faji megkülönböztetés témájáról.

A nemzeti pavilonok közül a Belgium Mondo Cane (Kutyavilág) című kiállítását jutalmazták különdíjjal.

A főkurátori kiállítás legígéretesebb fiatal művészének járó Ezüst Oroszlánnal idén a ciprusi Harisz Epaminondát tüntették ki, a mexikói Teresa Margolles és a nigériai Otobong Nkanga pedig különdíjat kaptak.

Waliczky Tamás Képzelt Kamerák Kiállítás Velencei Biennálé 2019
Waliczky Tamás: Képzelt Kamerák / Fotó: Népszava / Molnár Ádám

A Velencei Biennálé életműdíját idén az amerikai Jimmie Durham kapta meg. A magyar pavilonban Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása látható szombattól a biennálé november 24-i zárásáig.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.