Tag:Verzió Filmfesztivál

Bolba Márta: A szabad ember lojalitása nem eladó

"Nem vallásosak számára egy ilyen közösséget megismerni olyan élményt nyújthat, mintha egy függöny mögé pillantanának be", mondta Bolba Márta a ContextUsnak.

A náci tiszt, aki elfelejtve múltját, az ENSZ-főtitkárságáig jutott – Indul a Verzió Filmfesztivál

A világ 35 országából 59 filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Rehad Desai: mi történik, ha intelligens emberek ilyen tetteket képesek végrehajtani

Rehad Desai, az Emmy-díjas Sortűz a tüntetőkre (Miners shot down) dokumentumfilm rendezőjével beszélgettünk a film vetítése előtt a 14. Verzió dokumentumfilm fesztivál keretén belül, a Trafóban. A filmrendezőt roppantul kiváncsi és beszédes embernek ismertem meg. Elmesélte, mikor járt legutoljára Budapesten, a fürdők felől is érdeklődött. Rehad Desai egy élő történelemkönyv. Édesapja a dél-afrikai Színesbőrű Népkongresszus Alelnöke volt, mielőtt elhagyta volna az országot a korai ’60-as években. Rehad Desai 27 különböző nemzetközi díjat nyert.

Dér Asia: A párbeszéd meg van bénítva Magyarországon

Dér Asia Visszahúz a múlt című filmje Ember Judit munkásságának egy részét dolgozza fel. Azokat a filmjeit, amik a hétköznapi ember sorsán keresztül mutatnak rá az 1989 előtti Magyarország globális problémáira, és rengeteg tanulsággal szolgálnak a 21. század számára is. Dér Asia filmje azt üzeni, hogy bár lassan 20 év telt el a rendszerváltás óta, mégis – noha más helyeken – ugyanazokkal a problémákkal találkozunk ma is, mint a kádári Magyarországon.

Saját halál: Telik az idő, de nem akar múlni

Forgács Péter nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy Nádas Péter Saját halál című elbeszéléséből készít filmet. A történet maga páratlan, de annak filmvászonra való adaptálása hatalmas kihívás. A film rendezőjének többé-kevésbé sikerült eleget tennie a nézők elvárásainak. Gyakorlatilag, ha elcsípünk egy vetítést, egy két órán át húzódó, soha véget nem érő önanalízist láthatunk és hallhatunk.

Andrés Lübbert: Vannak dolgok, amikből nem lehet felépülni, csak meg lehet tanulni együtt élni velük

Idén 14. alkalommal került megrendezésre a Verzió Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilm-fesztivál. A program keretében 100 dokumentumfilmet mutatnak be 44 országból. A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a...

VERZIÓ: Többféle verzió létezik

“Tájékozódjunk, vitatkozzunk, tartsuk tiszteletben a sokszínűséget és segítsünk a rászorulóknak.” – erről szól az idei Verzió fesztivál.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Megrendezik a cannes-i filmfesztivált szűkített formában, amelybe magyar filmet is beválogattak

A szervezők azt remélik, hogy jövőre, május 11. és 22. között már megszokott formájában rendezhetik meg a 74. cannes-i fesztivált a Croisette-en.

Készen van James Cameron az Avatar 2-vel, és 95%-os a 3. rész is

A második rész premierdátumát júliusban további egy évvel halasztották el a járvány miatt.

Fluor Tomi: „Most könyvet égetünk, jövő héten akasztani fogunk?”

A homoszexualitás nem egy kór, ami fertőz – reagált Fluor Tomi.