Épp hogy elkezdődött a 2021-es év, az Egyesült Királyságban megrendezett Uderwater Photographer of the Year nemzetközi víz alatti fotópályázat már ki is hirdette az év legjobb, óceánok, folyók és tavak mélyén készült alkotásait.

Hiánypótló brit fotográfiai díj

Az UPY-t a világ egyik legrangosabb fotópályázataként tartják számon. Története 1965-re nyúlik vissza, amikor Bernard Eaton megrendezte az első Brightoni Víz Alatti Filmfesztivált, melynek sikere nyomán 1967-ben megalapította a Brit Víz alatti Fotósok Társaságát. Nagy Britannia több rangos természetfotós verseny, például a Wildilfe Photography of the Year vagy a British Wildlife Photography Awards hazája, azonban ezekre csak a vadon élő állatokról készült víz alatti fotókkal lehet pályázni. Ezért 2015-ben elindult a UPY, mely azzal, hogy akváriumban vagy medencében készült alkotásokat is fogadnak, hiánypótló a témakörben. A pályázatra érkező művek száma évről évre ugrásszerűen növekszik. Míg az első évben a zsűri tagjainak (Alex Mustard, víz alatti fotográfus, tengerbiológus, Peter Rowlands, víz alatti fotográfus, búvár, és Martin Edge, víz alatti fotográfus, búvár) 2500 alkotást kellett értékelnie, addig tavaly már több mint 500 fotográfus 5500 fotója érkezett be a versenyre. Az idei verseny már lezárult, az összes pályamű megtekinthető a pályázat honlapján.

2021 legjobb víz alatti fotója és a Széles látószög-kategória nyertese

Renee Capozzola: Sharks’ Skylight (Cápák Tetőablaka), Francia Polinézia

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Renee Capozzola Nap Fotoja
/ Fotó: Renee Capozzola: Sharks’ Skylight (Cápák Tetőablaka), Francia Polinézia / Upy

A Makró-kategória második helyezettje

Steven Kovacs: Larval Lionfish (Oroszlánhal Lárva), Florida

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Florida Steven Kovacs Nap Fotoja
/ Fotó: Steven Kovacs: Larval Lionfish (Oroszlánhal Lárva), Palm Beach, Florida / Upy

A Roncsok-kategória nyertese

Tobias Friedrich: Bowlander, Bahamák

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Bahama Tobias Friedrich Hajoroncs
/ Fotó: Tobias Friedrich: Bowlander, Bahamák / Upy

A Roncsok-kategória második helyezettje

Grant Thomas: Reclaimed by the Ocean (Visszakapta az óceán), Jordánia

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Tank Roncs Grant Thomas Nap Fotoj
/ Fotó: Grant Thomas: Reclaimed By The Ocean (Visszakapta Az Óceán), Jordánia / Upy

A Viselkedés-kategória nyertese

Karim Iliya: A Striped Marlin in a High Speed Hunt (Csíkos marlin gyorsvadászatban), Mexikó

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Mexiko Karim Iliya Kardhal Nap Fo
/ Fotó: Karim Iliya: A Striped Marlin In A High Speed Hunt (Csíkos Marlin Gyorsvadászatban), Mexikó / Upy

A Kompakt-kategória nyertese

Jack Berthomier: Kuhlia Rupestris Near the Surface (Kuhlia Rupestris a felszín közelében), Új-Kaledónia

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Uj Kaledonia Jack Berthomier Nap F
/ Fotó: Jack Berthomier: Kuhlia Rupestris Near The Surface (Kuhlia Rupestris A Felszín Közelében), Új-Kaledónia / Upy

A Kompakt-kategória második helyezettje

ManBd: Rainbow Goby (Szivárványos algázó géb), Indonézia

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Manbd Malajzia Nap Fotoja
/ Fotó: Manbd: Rainbow Goby (Szivárványos Algázó Géb), Indonézia / Upy

A Feltörő-kategória nyertese és a 2021 legígéretesebb brit víz alatti fotográfusa-díj nyertese

SJ Alice Bennett: Tying In (Összekötés), Mexikó

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Mexiko Sj Alice Bennett Nap Fotoja
/ Fotó: Sj Alice Bennett: Tying In (Összekötés), Mexikó / Upy

A Feltörő-kategória második helyezettje

Ryohei Ito: Toward Shining Light (A ragyogó fények felé) Maldív-szigetek.

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Maldiv Szigetek Ryohei Ito Nap Fot
/ Fotó: Ryohei Ito: Toward Shining Light (A Ragyogó Fények Felé) Maldív-Szigetek / Upy

A Tengeri természetvédelem-kategória második helyezettje

Pasquale Vassallo: The Yellow Candy (A sárga cukorka), Olaszország

Upy Fotopalyazat Fotoverseny Viz Alatti Nyertes Forografia Olaszorszag Pasquale Vassallo Korn
/ Fotó: Pasquale Vassallo: The Yellow Candy (A Sárga Cukorka), Olaszország / Upy

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

301-es parcella nagy imre 1956 horvath erno kiallitas fotokiallitas

NÖRI: fotókiállítás mutatja be a 301-es parcellát

“Nemcsak a kiállítás, maga a Nemzeti Gyászpark is figyelmeztető jel számunkra, és a mi feladatunk, hogy azok számára is az legyen, akiknek 1989 nem volt az életük része, és már csak a történelem egy jelentős pillanataként tanulnak róla.”