A Vogue Italia ezúttal arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ne felejtsük el: a koronavírus-járvány után a gyerekek élete is gyökeresen megváltozik.

A gyerekek voltak a járvány legkevésbé szem előtt lévő áldozatai

A Vogue Italia ismét hanyagolja egy időre a hírességeket és modelleket, hogy formabontó újdonsággal álljon elő. A muszlim modellek és az idei áprilisi hófehér címlap után ezúttal gyerekrajzok díszítik a magazin fedlapját.

Vogue Italia Gyerekrajzok Cimlap
Az Egyik Címlaprajz A Nyolcból / Fotó: Vogue Italia

Az 55 éves múltra visszatekintő magazin felkért száz, 2-10 év közötti kisgyereket, hogy „új világunk” jeligére rajzoljanak valamit, írja a Design Taxi.

A koronavírusról gyerekeknek: a rekordsebességgel készített könyv magyarul is olvasható

Axel Scheffler illusztrátor különleges, de nagyon helyes állatképeiről ismert – például ő illusztrálta A Graffaló című könyvet is, amely magyarul is megjelent. Ám a koronavírus miatt most kénytelen volt visszazökkenni a való világba. A 62 éves művész is részt vett abban a projektben, amely a világ leggyorsabban kiadott könyvén dolgozott.

A világjárvány utáni változó világ nem csak a felnőtteket érinti. A gyerekek a járvány legelhanyagoltabb áldozatai a főszerkesztő, Emanuele Farneti szerint. Ezt az állítást támasztja alá például, hogy jópár országban még nem tudják, miként indul újra a tanítás szeptemberben.

Nemzetközi csapatmunka

A beérkezett munkák közül nyolc rajzot választottak ki a szerkesztők, amely a júniusi címlapra kerül, így nyolc különböző címlappal jelenik meg a nyomtatott kiadás. A New York-i Thomas (4 éves), az amszterdami Nori (5), a párizsi Tadzio (6), a milánói Violetta (5), a dakari Camilla (2), a bolognai Rachele (5), a milánói Pietro (6) és a pármai Giorgio (10) rajzai kerültek fel a Vogue Italia címlapjára.

https://www.instagram.com/p/CBa98-bjHB-/

A júniusi szám kifejezetten a gyerekeknek készült. A legfiatalabbak megszólításának része a nyolcéves Luca és Giorgio Armani levélváltása, Steven Klein fotós és négyéves fiának közös munkája, valamint jópár mese.

Hogyan éli meg a gyerekek pszichéje a koronavírus-járványt?

Egy 8 éves genovai kislány március végén levelet írt az olasz miniszterelnöknek, Giuseppe Conté nek. Azt kérte a politikustól, aki február óta sorra jelentette be az egyre szigorodó kormányzati intézkedéseket, hogy engedje meg a gyerekeknek, hogy napi egy órára kimehessenek levegőzni. „Nagyon nehéz időszak ez most mindenkinek, de a gyerekek bírják a legnehezebben.

A magazin közösségi oldalán emlékeztet Picasso egyik mondatára: „Négy év kellett ahhoz, hogy úgy fessek, ahogy Raffaello, de egy élet sem elég ahhoz, hogy úgy, ahogyan egy gyerek.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.