Levették a brit UKTV streamingszolgáltató műsoráról a Waczak szálló egy epizódját, mert “rasszista sértések” hangzanak el benne. John Cleese, a sorozat egyik alkotója és szereplője élesen bírálta a lépést.

Cleese egyszűrűen “hülyeségnek” nevezte a lépést

A Waczak szálló egy 1975-ös, A németek című epizódjában a tulajdonos, Basil Fawlty azt az utasítást adja, hogy “ne emlegessék a háborút” a német vendégek előtt, az őrnagy pedig a nyugat-indiai krikettcsapatról beszél sértő szavakkal.

John Cleese Waczak Szallo A Nemetek Epizod Torles Black Lives Matter
John Cleese, A Monty Pyhton Tagja, A Waczak Szálló Főszereplője És Forgatókönyvírója / Fotó: Getty Images

John Cleese (a Monty Pyhton tagja, a sorozat főszereplőke és forgatókönyvírója) az epizód eltávolítását “hülyeségnek” nevezte – írja a The Guardian. A színész The Age című napilapban azzal érvelt, hogy ebben a részben éppenséggel a rasszista viselkedést figurázták ki.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az egyik dolog, amit az utóbbi 180 évben megtanultam, hogy az emberek humorérzéke nagyon sokféle. Vannak, akik megértik, hogy ha ostobaságokat adunk valaki szájába, akit ki akarunk figurázni, akkor nem a nézeteiket közvetítjük, hanem kigúnyoljuk[/perfectpullquote]

– magyarázta.

A Britbox kínálatában még megtekinthető

A BBC-hez tartozó streamingszolgáltató szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a “rasszista sértéseket” tartalmazó epizódot levették a műsorról, amíg felülvizsgálják. Mint mondta, a régebbi tartalmakat rendszeresen felülvizsgálják, hogy megfelelnek-e közönség elvárásainak, és különös figyelmet szentelnek annak, hogy milyen következményei lehetnek az elavult nyelvhasználatnak.

Waczak Szallo Nemetek Rasszista Black Lives Matter
Waczak Szálló / Fotó: Bbc

Egyes esetekben figyelmeztetést tűznek a műsor mellé, más esetekben megvágják az anyagot. A Waczak szálló epizódjával kapcsolatos lehetőségekről még nem döntöttek.

Az epizód egyébként a részben szintén a BBC-hez tartozó Britbox kínálatában továbbra is megtalálható azzal a megjegyzéssel, hogy “korabeli sértő rasszista nyelvezetet és felkavaró jeleneteket tartalmaz”. A Netflixen is látható a nyelvezetre és a kirekesztésre való figyelmeztetéssel.

Ez már az 5. eset

A rendőri erőszak áldozatává vált George Floyd halála után fellángolt Black Lives Matter mozgalom nyomán sok műsorszolgáltató és tévés személyiség értékelte újra, mi az elfogadható a mai társadalomban.

Black Lives Matter budapesti tüntetés: “Senki sem szabad, amíg mindenki nem szabad”

George Floyd tragikus halála megrázta az Egyesült Államokat, ahol napok óta zajlanak tüntetések. Azonban világméretűvé duzzadt Londontól kezdve Berlinen keresztül egészen Új-Zélandig szolidaritásukat fejezik ki az utcára szervezett rendezvényeken. Így borítékolható volt, hogy budapesten is megmozdul a tömeg, mint ahogyan az is elkönyvelhető volt, hogy Banksy is megszólal az ügyben.

Az HBO Max átmenetileg levette a műsoráról az Elfújta a szél című filmklasszikust rasszista ábrázolásai miatt, a BBC iPlayer és a Britbox pedig az Angolkákat távolította el a “megváltozott idők” okán.

A Netflixről már szintén eltűnt az Angolkák, továbbá a Repülj velem!, a Kretének klubja és a Zooniverzum – Állati kert sem látható a streamingszolgáltatónál.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.