Tag:WHO

Más módon kell védekeznünk a levegőben terjedő koronavírus ellen

Érdemes komolyabban venni a maszkviselésre vonatkozó előírásokat.

Levegőben terjedő koronavírust találtak egy vuhani kórházban

A kínai kutatók tovább vizsgálják a koronavírus terjedését.

WHO: A koronavírus-járványnak még közel sincs vége

"Hosszú út áll előttünk, és sok munkát kell még elvégeznünk” – mondta a WHO főigazgatója.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

Az Instagram cenzúrázta az abortusztablettát népszerűsítő filtert

Korábban a módosított képek ellen indított harcot a népszerű közösségi platform, most az abortuszért küzdő nőket vette célba.

A WHO már a TikTokon is ad tanácsokat a koronavírus leküzdésével kapcsolatban

Az egészségügyi világszervezet felveszi a harcot a koronavírussal kapcsolatos hamis információkkal is!

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A The Who zenekar új albuma nagyot fog szólni

Pete Townshend bejelentette, hogy a Who zenekar hosszú idő után újabb stúdióalbumon dolgozik.

Az európaiak tovább élnek, de túl sokat dohányoznak, véli a WHO

A várható élettartam nőtt Európában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint. De azért így sincs minden teljesen rendben.

A WHO szerint a mozgásszegény életmód 1,4 milliárd felnőttet veszélyeztet

Szerte a világon több mint 1,4 milliárd felnőttet érint a megbetegedés fokozott kockázata amiatt, hogy nem mozognak eleget, áll az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) friss jelentésében.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

A TikTok új trendje a nőket ért egészségügyi megkülönböztetésre világít rá

Hátrányos megkülönböztetés éri a krónikus fájdalmakkal küszködő fiatal nőket.

Courteney Cox visszatér a Sikoly folytatásában mint Gale Weathers

Courteney Cox mellett David Arquette is visszatér a kultikus horror folytatásában.

Ami a csövön kifér: Ai Weiwei legújabb kiállításával ránk hozza a frászt

Csak úgy, ahogy az épület, úgy a projekt is kellemetlen gondolatokat vált ki a háborúval, a történelemmel és a modern világgal kapcsolatban. 

Meggyilkolhatták Rebeccah Blum német kurátort  

Barátai elmondása szerint Saul Fletcher súlyos mentális zavarokkal küzdött, ám ennek ellenére évek óta igen szoros kapcsolatban állt a német kurátorral, Rebeccah Blummal.