72 éves korában, hosszú betegség után meghalt Wichmann Tamás, kilencszeres világbajnok kenus, az egykori kultikus, erzsébetvárosi kocsma tulajdonosa.

A hírt Wichmann Tamás fia erősítette meg

Apja halálhírét a fia, Balázs erősítette meg a Nemzeti Sportnak. A kenulegendánál 2017 őszén diagnosztizálták a betegséget, de ahogy akkor fogalmazott, már komoly késésben volt. A rák a vastagbelét, a máját és a tüdejét is elérte.

Wichmann 37 magyar bajnoki aranyat őrzött, a halhatatlan magyar sportolók egyike. Abba klubba került be, ahová többnyire csak olimpiai bajnokok. Neki azonban nem volt szerencséje az olimpiákkal, sokszor kiverte a víz emiatt. Sokszor mondta, egy olimpiai arannyal lett volna teljes a pályafutása, az élete.

Szokás, hogy olimpikonok, érmesek ellátogatnak 50 évvel később egykori sikereik helyszínére. Wichmann első olimpiáján, Mexikóban ezüstérmes lett, ő is ott volt ezen az emlékezőtúrán, de még elment a Teotihuacan nevű piramishoz is. Fel is mászott. A csípője miatt már botokkal tette, de fokozatosan araszolt felfelé a lépcsőkön. Lefelé az út sokkal nehezebb, sodor a tömeg is, meg-megállott néhányszor, de nem adta fel, és nagy taps fogadta, amikor leért, mert a küzdelmére mások is figyelmesek lettek, emlékeztetett az Index.

Wichmann Tamas Kenus
Wichmann Tamás / Fotó: Fortepan

Ekkor már elmúlt hetven, a járás nehezére esett, de ha már ott volt előtte az a piramis, ahová feljutott még aktív korában, nem akart kimaradni az újabb élményből sem. A kitartás volt a védjegye.

12 évesen kezdett kenuzni

Gyerekkori balesete után kezdett sportolni, hétévesen elütötte egy rendőrautó, napokig kómában volt. Az orvosok lemondtak róla, de visszanyerte az eszméletét és az erejét, igaz járógéppel kellett járnia. A sportot rehabilitációnak javasolták, 12 évesen kezdett el kenuzni.

17 évesen már magyar bajnok volt, 1968-ban, 20 évesen pedig már olimpiai érmes. Favoritok voltak, kevés hiányzott nekik Petrikovics Gyulával a győzelmükhöz.

1972-ben a terrortámadás miatt két nappal elhalasztották a versenyt, ha szembeszél van ő nyer, a balos szél nem neki kedvezett, a Duna deltában felnövő Patzaichin megelőzte. 1976-ban bronzérmes, Ljubek és Jurcsenko előzte meg.

Wichmann Tamas Kenus2
/ Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság

1980-ban toronymagas favorit – egy évvel korábban nagy fölénnyel világbajnok lett –, már a moszkvai olimpia előfutamában félelmetes időt ment. A fináléban azonban úgy érezte, mintha zsákok lennének a hajójában, csak nem akart felgyorsulni, akárhogy igyekezett. A sors megcirógatta, itt a verseny, amit annyira várt, de mivel a többiekhez képest nem haladt előre, feladta a versenyt.

1978-ban fair play díjat kapott, mert edzésterveit megosztotta a jugoszláv Mateja Ljubekkel, aki a belgrádi világbajnokságon meg is előzte őt. Később volt a jugoszláv kenusok felkészítője. Az 1984-es olimpián a Ljubek, Nisovic kettős aranyérméből vette ki a részét. Itthon gyerekekkel foglalkozott, komolyabb szinten nem próbálhatta ki az edzősködést, emiatt volt hiányérzete.

Már várta a halált

Az utolsó interjúját egy hete, február 4-én a Borsnak adta, amelyben azt mondta, már várja a halált. A László kórház egyik VIP-szobájában ünnepelte a 72. születésnapját. Az interjú során Wichmannt Kű Lajos volt futballista és Tolcsvay Béla zenészlegenda látogatta meg.  Mindketten azt mondták, kimondhatatlanul boldogok lennének, ha a 73. születésnapján is felköszönthetnék a kenukirályt, de aki rányitja az ajtót, felkészült rá: talán utoljára látja életben.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Felkészültem az elmúlásra, legbelül feladtam a küzdelmet. (…) Hat gyerekem van, és ugyanannyi unokám. Szerettem volna megélni, ahogy felcseperednek. De úgy látszik, odafönn másként rendelkeztek. Szép, gazdag éle­tem volt, és elmondhatatlanul jólesett, jólesik a szeretet, amit az embe­rektől kaptam és kapok. Ez ad erőt. Bár sokszor sírok, amikor senki sem lát[/perfectpullquote]

– mondta.

A budapesti kocsmájában generációk nőttek fel

Kultikus helynek számított a Wichmann kocsma a budapesti Erzsébetvárosban. Azonban 2018-ban bezárt, végleg. A  sörözőt 2018-ig 32 éve működtető Wichmann azzal indokolta a döntést, hogy 70 éves korára elfáradt a vendéglátózásban. Azt mondta arra a kérdésre a sajtónak, hogy nincs-e valaki, akinek átadná, hogy nincs, inkább eladja a Kazinczy utcai üzlethelyiséget.

Meghalt Wichmann Tamas Kenus Kocsma Budapest
Wichmann Tamás Kilencszeres Világbajnok Kenus, Az Egykori Wichmann Kocsba Tulajdonosa / Fotó: Sebestyén László

Szerepelt két filmben is: Az elvarázsolt dollárban és a Vámmentes házasságban is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.