A The Batman első előzetesében Robert Pattinson mellett felbukkan Zoë Kravitz és Colin Farrell is.

Részletek derültek ki a történetről

A The Batman író-rendezője, Matt Reeves nyilvánosságra hozta a franchise új darabjának előzetesét, amelyből a film egyes történetelemeire is fény derül, írja a Variety. A videó zenei aláfestéséről a Nirvana gondoskodott a Something in the Way című számával.

The Batman Robert Pattinson
Robart Pattinson / Fotó: Dc Entertainment

A történet a Paul Dano által alakította Riddler halálos rejtvényire koncentrál, amiket Gordon felügyelő (Jeffery Wright) próbál megfejteni. Az előzetesben felbukkan Zoë Kravitz képében a Macskanő is. Végre láthatóvá válik Batman, azaz Robert Pattinson teljes denevérember páncélzata, sőt a legendás Batmobil új dizájnja is megcsodálható.

Néhány brutális harcjelenetben Pattinson igyekszik bizonyítani, hogy passzol hozzá az álruhás igazságosztó szerepe.

A The Batman nem egy újabb eredettörténet lesz, hiszen két évvel azután indul a sztori, hogy Bruce Wayne magára öltötte a denevérember álruhát, hogy felvegye a küzdelmet Gotham városában eluralkodó, a Wayne családhoz is kötődő korrupcióval és bűnűzéssel. A Batman-univerzum olyan ikonikus karakteri térnek vissza a remakeben, mint a Macskanő, a rejtvényeket hátrahagyó Riddler (Rébusz), valamint a Pingvin, akit Collin Farrell alakít szinte felismerhetetlenül elmaszkírozva. Továbbá feltűnik még a filmben John Turturro, Peter Sarsgaard, Jayme Lawson és a Gollamot is alakító Andy Serkis.

Leállt a forgatás a koronavírus miatt

A rendező már korábban is csepegtetett információkat a rajongók számára a filmről, legutóbb egy rövid forgatáson készült videót, amelyben Pattinson látható a Batman-szerelésben, miközben Michael Giacchino filmzenéjéből is felcsendült egy részlet. Később Reeves a Twitteren osztott meg képeket a Batman jelmezről, a Batmobilról és Batmotorról is.

Michael Keaton újra magára öltheti a denevérjelmezt

Michael Keaton tárgyalásokat folytat a DC-moziuniverzummal, hogy közel három évtized után Batman szerepében láthassuk viszont. A The Wrap információjára hivatkozva azt írja a The Guardian , hogy a 68 éves színész és a DC-moziuniverzum közötti tárgyalások kezdeti szakaszban járnak. Keaton az 1992-es Batman visszatér után ismét eljátszhatja a legendás szerepet.

A The Batman is azon produkciók sorát gyarapítja, amelyek forgatását le kellet állítani a koronavírus-járvány miatt, ahogyan az a Jurassic World 3. esetében is történt. A tervek szerint szeptemberben indulhatnak újra a munkálatok. Reeves elárulta, hogy eddig csak a felvételek 25%-át rögzítették, ezért a bemutató dátumát el kellet halasztaniuk 2021 júniusáról októberre.

The Batman – DC FanDome Teaser

Robert Pattinson is #TheBatman. https://www.instagram.com/thebatman/ https://www.facebook.com/thebatman https://twitter.com/thebatman http://thebatman.com Fr…

Matt Reeves a mozifilmen kívül dolgozik egy Gotham spin-offon, egy tévésorozaton is a Maffiózók forgatókönyvírójával, Terence Winterrel együtt. A sorozat egy évvel a mozifilm cselekménye előtt játszódik, amely a Gotham City-ben egy korrupt zsaru történetét mutatja meg még Batman felbukkanása előtt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.