Tóth Gabi és Papp Máté Bence kaptak hideget-meleget is a Dancing with the Stars második élő adásában a zsűritől. A produkciójuk után még Stohl András is megjegyezte, hogy nehéz lesz nekik megszerettetniük magukat az ítészekkel. Az énekesnő most az egyik friss posztjában reagált arra, mit gondol a zsűriasztal mögött ülők viselkedéséről.
Tóth Gabiék nehezen viselték a Dancing with the Stars első élő show-jában kapott kritikákat, melyeket a zsűritől hallottak, ugyanis egy ponton szerintük az egész átment személyeskedésbe, miközben inkább a rumbájukra szerettek volna véleményt kapni. A második élő adásra elmondásuk szerint feldolgozták a korábbi negatív élményeiket, és igyekeztek egy teljesen új, vidámabb arcukat megmutatni, hogy bebizonyítsák, nem ragadtak a múltban.
Az énekesnő még ki is figurázta Szente Vajk és Juronics Tamás megjegyzéseit: „Babája, vége mindennek, beleragadtam a múltba. Nem vagyok rá képes és méltó sem vagyok hozzá. Nem ragadhatunk a múltban, kezdjük el!” – próbálta poénosra venni a figurát Gabi.

Kapcsolódó cikk

Igen ám, de a pörgős és mosolygós jive-juk után is kaptak néhány odaszúrást, hiszen az anyuka korábbi posztjai után Vajk így kezdte az értékelést:
„Azon gondolkozom, hogy hogy ne kerüljek be egy holnapi posztba” – erre Ördög Nóra hozzátette, szerinte ez nem fog menni. A pontozás végén Stohl András is kérdezte Papp Máté Bencét és a kedvesét a teljesítményükről, mire Gabi azt mondta, szeretnék magukat megszerettetni a zsűrivel is.
Ördög Nóra viszont kijelentette: „Az nehéz lesz” – tűnt fel a műsorvezetőnek is, hogy a zsűri nem szimpatizál a párossal.
Gabi és Máté az egyik újabb bejegyzésükben megköszönték a támogatást, az énekesnő pedig a kommentszekcióban reagált pár hozzászólásra.
“Azért viselkedni tudni kéne!” – szólt be neki valaki. “Még valami? Vagy beletörődsz végre és továbbhaladsz te is?” – vágott vissza Gabi.
Jók voltatok, de ne add meg senkinek sem azt az örömöt, hogy miután megaláznak, folyamatosan csak azt rebegted, hogy köszönöm, köszönöm! Legyél erősebb, és büszkébb, ne magyarázkodjatok a zsűrinek, Gabi ezek a reakcióid csak olaj a tűzre. Nem kell mindent kimondjál. Az érzéseidet tartsd kordában, mert sajnos sokan félreértik. A magánszférád legyen tabu, de rajtad múlik, hogy azzá legyen. Legyél erős, és büszke! Nagyon sokan szeretünk, és ez a szeretet támogató, de féltő is. Mindkét produkciótok nagyszerű volt” – tanácsolta a kedvencének. Erre az anyuka is megszólalt a zsűri viselkedéséről:
Erre az anyuka is megszólalt a zsűri viselkedéséről: “Mármint most ezt nem értem. Kezdjek el beleállni? Inkább igyekszik az ember méltósággal, humorral, könnyedén kezelni! De köszönöm szépen és igyekszem majd elgondolkodni rajta” – reagált Vajk és a zsűri viselkedésére Gabi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.