Az Apple a koronavírus-járvány miatti kényszerű késést követően november 13-án, pénteken az iPhone 12 utolsó darabjai, a mini és a Pro Max is lelepleződött. De az Apple-rajongók a következőre, az iPhone 13-as szériára és a harmadik generációs SE-re gondolnak. Mit tudunk eddig?

Nagyot ugrott az Apple a 12-es szériával

Az igazán nagy rajongók biztosan megvásárolták az Apple új csúcsmobiljainak egyikét. De már ezt megelőzően javában a jövő évi újabb almás mobilokról pletykálnak. Jól értesült források szerint az iPhone 13-as termékcsalád az iPhone 12-es sorozathoz hasonlóan az év negyedik negyedévében kerülhet majd forgalomba, vagyis 2021 végén. És amennyiben hihetünk a pletykáknak, az Apple jövőre tovább viszi az 2020-as elnevezési rendszert, így jövőre a következő készülékek érkeznek majd: iPhone 13 mini, iPhone 13, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max.

A 13-as sorozat egyik legfontosabb újdonsága a 120 Hz-es kijelzőfrissítési frekvencia lehet, amely minden korábbinál gördülékenyebb felhasználói élményt biztosít. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt már az iPhone 12-esek is megkapják, erre azonban mégsem került sor, mert az Apple egyelőre nem tudta olyan formában meghonosítani a technológiát, hogy az ne csökkentse jelentős mértékben a használati időt.

Míg a riválisok már jó ideje 90, 120, vagy 144 Hz-re váltottak, az Apple csak jövőre ugrik fel 120 Hz-re, és addig marad a jó öreg 60 Hz. Jó hír, hogy a 2021-es iPhone-ok már adaptív kijelzőfrekvencia szabályozással fognak támadni, vagyis a közelmúltban debütált Samsung Galaxy Note20 Ultrához hasonlóan az üzemidő maximalizálása érdekében folyamatosan változtatják majd a frissítési sebességet.

A notchot rengetegen kifogásolják, és ezzel az Apple is tisztában van. Azonban teljesen nem tudja és nem is akarja eltűntetni azt. A kijelzősziget mérete már az iPhone 12-esek esetében is csökkent, és a jövőre érkező iPhone 13-asokban tovább zsugorodik majd ez a kijelző hasznos területébe belerondító felület.

Kapcsolódó cikk

Ahogy idén, úgy várhatóan jövőre is sokat fejlődik majd az almás mobilok kameraszettje. Közeli források szerint a 2021-ben érkező iPhone 13 minibe és iPhone 13-ba sikerül majd belepréselni az idei csúcsmodell, az iPhone 12 Pro Max hármas kameráját, azonban a LiDAR szkenner várhatóan megmarad majd az iPhone 13 Pro és az iPhone 13 Pro Max kiváltsága.

Jön az iPhone SE 3

Érkezőben továbbá a harmadik generációs iPhone SE is, ennek a kompakt és jóárasított készüléknek a leleplezésére azonban várhatóan csak 2022 tavaszán kerül majd sor. Az új iPhone SE várhatóan 6,1 colnál kisebb kijelzővel, vékony kávákkal és 5G támogatással fog rendelkezni.

Noha voltak olyan pletykák, hogy 2021 első felében érkezhet az SE 3, de a neves elemző, Ming-Chi Kuo úgy tudja, az Apple nem dobja piacra az év abban a felében. 

Kuo emellett tudni véli azt is, hogy négy beszállító versenyez azért, hogy kamerát szállíthasson az iPhone 13 mobilokba. Többek között az ilyen fejlesztési munkák miatt kell kimaradjon az iPhone SE (2021).

Sajnos nem valószínű, hogy jövő ősszel hozna új SE modellt az Apple, ezt az időszakot ugyanis a csúcsmobiloknak tartja fenn. A szivárgások szerint szeptemberben debütálnak 2021-ben az iPhone 13 készülékek, és csak a Pro modellek kínálnak majd 120 Hz-es képfrissítést.

A 2020 áprilisában bemutatott iPhone SE egyébként jelenleg a világ második legnépszerűbb, legnagyobb darabszámban eladott okostelefonja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet