Egy közelmúltban bekövetkezett mutáció fertőzőképesebbé változtatta a SARS-CoV-2 koronavírust, ezzel párhuzamosan azonban sokkal sérülékenyebbé is tette a készülő vakcinákkal szemben – állapította meg egy kutatás, amit a rangos Science tudományos folyóiratban közöltek.

A D614G vírus tízszer gyorsabban terjed elődjénél

Európában jelent meg először a szóban forgó mutáció, a D614G, majd hamar elterjedt a kontinensen. A Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem és a Wisconsin–Madison Egyetem közös kutatása azt találta, hogy bár a D614G mutáns törzs gyorsabban terjed, és hatékonyabban replikálódik, mint az eredeti, Vuhanban felfedezett változat, egyúttal sérülékenyebbé is vált az antitest-terápiákkal és a készülő vakcinákkal szemben – írja a publikációt jegyző egyetemek sajtóközleménye. Az is kiolvasható a tanulmányból, hogy a gyorsabb replikáció ellenére a kórokozó nem okoz veszélyesebb tüneteket, mint elődje.

Koronavirus Sarc Cov 2 Fertozes Mutacio
/ Fotó: Pixabay

A tanulmány egyik szerzője, Ralph Baric epidemiológus szerint a D614G vírus tízszer hatékonyabban terjed, mint az eredeti törzs és gyorsabban is szaporodik az orr hámsejtjeiben. Baric több mint harminc éve tanulmányozza a különböző koronavírusokat, munkája nagy szerepet játszott az ismert COVID-19 ellenes gyógyszer, a Remdesivir kifejlesztésében.

Egyszerre előnyös és hátrányos mutáció

A vírusok saját másolataikat gyártatják le a fertőzött sejtekkel, így szaporodnak. A másolási folyamat azonban nem tökéletes, becsúszhatnak hibák, és ezzel az eredetitől eltérő, mutáns törzsek jelenhetnek meg. Az új mutációk sokszor nincsenek hatással a vírus viselkedésére, olykor azonban megváltoztathatják azt.

A fehérjéket aminosavak építik fel. Jelen esetben az történt, hogy egy másolási hiba következtében a fehérjetüske 614. aminosav-pozícióján az aszparaginsav (rövidítve D) glicinre (G) cserélődött.

Ez változást okozott a fehérjetüskék struktúrájában, ami miatt a módosult koronavírus egyszerűbben tud a gazdasejtbe jutni. Az új képesség első látásra a kórokozónak kedvez, a megváltozott szerkezetű fehérjetüskék azonban a Sars-Cov 2 gyenge pontjává válhattak, mert az antitestek rajtuk könnyebben tudják semlegesíteni a vírust.

A készülő védőoltások ezeknek az antitesteknek a termelődését váltják ki.

Hörcsögökön tesztelték a vírusváltozatokat

Hogy kiderítsék, miben különbözik a D614G törzs az eredeti vírustól, a kutatók hörcsögöket fertőztek meg a két változattal. Ezt követően a fertőzött rágcsálókat ketrecekbe zárták, és nyolc egészséges hörcsög közelébe helyezték – a két csoport fizikálisan nem érintkezhetett egymással, de a levegő szabadon áramolhatott közöttük. A kutatók kis idő elteltével ismét megvizsgálták az állatokat.

Az eredeti vírus a második napon még egyetlen egészséges hörcsögöt sem betegített meg, a negyedik napon azonban az összes állat elkapta a kórokozót.

A D614G variáns ezzel szemben már a második napon megfertőzött hat egyedet, a negyedik napon pedig az összes rágcsáló szervezetében kimutatták a vírust.

Kapcsolódó cikk

Az eredmény alapján tehát a mutáns vírus tízszer gyorsabban replikálódik, és emiatt hatékonyabban is fertőz.

Azt mutattuk ki, hogy a mutáns vírus hatékonyabban terjed a levegőben, mint az eredeti, és ez lehet az oka annak, hogy dominánssá vált az emberek között

– írta a kiadott közleményben Yoshihiro Kawaoka, aki szintén részt vett a kutatásban.

Kapcsolódó cikk

A szakértők azt is bizonyították, hogy a D614G szerencsére nem súlyosbítja a betegség lefolyását. Bár megjegyzezték, gyorsabban terjed.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet