A 2016-as év izgalmas volt világirodalmi szempontból, olyan fontos könyveket adtak ki magyar nyelven, mint Robert Bolaño halála után megjelent nagy műve, a 2666 vagy Karl Ove Knausgård hatkötetes regényfolyamának, a Harcomnak első része, a Halál.  Mindezek mellet néhány klasszikus is megjelent új fordításban, melyek közül érdemes kiemelni Dante Isteni színjátékát, amit Nádasdy Ádám fordított le újból magyar nyelvre. Az idei évben is remek könyvek várhatóak, listánkon 5+1 olyan könyvet gyűjtöttünk össze, melyekért alig várjuk, hogy sorban állhassunk.

#5 Hadewijch – Dalok, L’Harmattan, (március vége)

Hadewijch02
/ Fotó: Hadewijch

A listánk ötödik helyén szereplő könyvet azoknak tudnánk ajánlani, akik a középkori irodalomért vagy a miszticizmusért rajonganak. Hadewijch, a 13. századi németalföldi költőnő egy misztikus női közösség, a beginák mestere volt. Nagy műveltséggel rendelkezett, több nyelvet is ismert, de anyanyelven írt. Ő a holland irodalom első szerzője, akit név szerint be lehet azonosítani. A kötetben verseinek gyűjteménye található, amiket kora dallamaira írt. A versek formahű és nyers fordításban is olvashatók lesznek. A kötet fordítói Daróczi Anikó és Rakovszky Zsuzsa.

#4 Jón Kalman Stefánsson – A halaknak nincsen lábuk, Typotex, (ősz)

Steffanson
/ Fotó: Sme Kultúra

A Typotex Kiadó mostanában egyre több olyan világirodalmi művet ad ki, melyeket nem a három fő európai nyelven írtak, listánkra két könyv is került kínálatukból. Jón Kalman Stefánsson egy középkorú izlandi író, költő, akinek A halaknak nincsen lábuk című regényét már számos nyelvre lefordították. A kötet egy férfi elszigetelt izlandi szülővárosába való visszatérését meséli el. Stefánsson regénye olvasható családregényként, de emellett az izlandi kultúra megismerésében is az olvasó segítségére lehet. A halaknak nincsen lábukat Patat Bence fordítja.

#3 Anne Lise Marstrand-Jørgensen – Hildegard II., Typotex (tavasz)

Marstrand Jorgensen
/ Fotó: Berlingske

Egy újabb, Typotex Kiadónál várható könyv, Anne Lise Marstrand-Jørgensen regényének folytatása. A Hildegard első kötetét 2015-ben adták ki. A fiatal írónő egy középkori szent, Bingeni Hildegard éltet dolgozta fel regényeiben. Marstrand-Jørgensen betekintést enged nekünk a 11-12. századi nők életébe, akkori lehetőségeikbe. A Hildegard második részét szintén Soós Anita tolmácsolásában olvashatjuk.

#2 Karl Ove Knausgård – Szerelem – Harcom 2., Magvető Kiadó (április)

Knausgard
/ Fotó: Wall Street Journal

Tavaly jelent meg a Magvetőnél a norvég Karl Ove Knausgård hatkötetes önéletrajzi regényének, a Harcomnak első része, a Halál.  A Harcom kiadását nagy botrány követte, mivel az író rokonai, ismerősei igazi nevükkel szerepelnek könyvében, mindemellett eredeti címe (Min kamp) nagyon hasonlít Hitler hírhedt könyvéhez, a Mein Kampfhoz.  A második kötet a Szerelem címet fogja viselni, ami sok más dolog mellet Karl Ove második feleségével való szerelembe esését meséli el.

#1 Samuel Beckett – Ekhó csontjai, Európa Könyvkiadó, (március vége)

Beckett
/ Fotó: Cultural Compass

Az Ekhó csontjai című novelláját Beckett eredetileg 1933-ban írta meg, azonban kiadója kihagyta első novelláskötetéből. A szöveg 2014-ben jelent meg először, egy részletes jegyzetapparátus kíséretében. Az irodalmi utalásoktól hemzsegő elbeszélés főhőse Belacqua, aki a halálból visszatérve találkozik egy prostituálttal, egy impotens arisztokratával és egy valcerozó struccal. A novella végén üres sírjához tér vissza, amit éppen egy sírásó próbál kifosztani. Az Ekhó csontjait Mihálycsa Erika fordította, az előszót és a jegyzeteket szintén neki köszönhetjük.

+1 Nádas Péter – Világló részletek, Jelenkor Kiadó (április 5.)

Nádas1 Valuska Gábor Margó Irodalmi Fesztivál
/ Fotó: Valuska Gábor

Nádas Péter – egyetlen magyarként a listánkon – talán kakukktojásnak tűnhet, azonban ma már joggal sorolhatjuk a világirodalom kiemelkedő írói közé. Már régóta tudni lehet, hogy memoárján, a Világló részleteken dolgozik. A Jelenkor folyóirat több részletet is közölt számaiban a készülő könyvből, Nádas legutolsó nyilvános szereplésén, melyet az Emlékiratok könyve megjelenésének 30. évfordulójára rendeztek, hosszasan olvasott egy passzust a Világló részletekből.  A megjelenés tavasszal várható a Jelenkor Kiadónál.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.