Nyilván nem meglepő, de egy Egyesült Királyságban készült felmérés szerint, minél “puccosabb” az ember, annál fontosabb szerepet játszik az életében a drog. Többet fogyaszt ebből is.

A Social Metrics Commission a szegénységi küszöb fölött és az alatt élők szokásait hasonlította össze. A középosztálybeliek 9%-kal nagyobb valószínűség szerint fogyasztottak már illegális drogokat. Ivásban is “erősebbek”. A középosztálybeli válaszadók kétharmada számolt be mértéktelen ivásról az elmúlt év vonatkozásában. Ez az arány a szegényebbek körében “csak” 58%.

Mondani sem kell, ha valakinek nehézséget okoz a bérleti díj és a számlák kifizetése, nem valószínű, hogy megengedheti magának a mértéktelen életmódot. A tanulmány nem tesz árnyalt különbséget a középosztály és a még gazdagabb rétegek között.

Ugyanakkor figyelembe véve az eredmények tendenciáját, e társadalmi csoportok körében a szerhasználat valószínűsíthetően növekszik.

Júliusban Sadiq Khan, London polgármestere arról beszélt az LBC-nek, hogy “határozott összefüggés” van “a középosztály partijain használt kokain fogyasztása” és a városban tapasztalható fokozódó erőszak között. Khan nem ért egyet azokkal a londoniakkal, akik úgy vélik, a kokainhasználat “áldozat nélküli bűncselekmény”. Szerinte ezt rendőrségi adatok cáfolják.

Leo
A Brit Tanulmány Szerint A Gazdagok Könnyebben Megengedik Maguknak Az Ekszcesszeket / Jelenet A Wall Street Farkasa Című Filmből / Fotó: The New Modern Man

Más politikusok is úgy vélik, a kokszoló középosztály tagjainak “bizonyos fokú bűntudatot és felelősséget” kellene érezniük. Olyan eseteket emlegetnek ennek kapcsán, mint ami London keleti részén, Hackney-ban történt. Itt tinédzsereket késeltek meg. 

A Dazeddigital brit kulturális és közéleti lap szerint valóban lehet ilyen összefüggés a vagyoni helyzet és a kábítószerfogyasztás között. A webzine ugyanakkor megjegyzi, hogy a tisztességes bérek hiánya és a nehezebbé váló körülmények vonzóvá teszik a drogkereskedelmet a keményen dolgozó munkásosztály szemében. Sőt, a középosztálybeli tanulók számára is, akik a gyors pénzszerzés lehetőségét keresik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.