Utolsó szabadtéri koncertjére készül idén a Paddy and the Rats. A miskolci zenekar tagjai a Budapest Parkban búcsúztatják a nyarat, ahova a mostani turné során először egy vendégművész társaságában érkeznek.

Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Paddy and the Rats. Miután az együttes az osztrák Napalm Records-hoz szerződött, mely a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumukat áprilisban minden kontinensen kiadta, felgyorsultak az események a zenekar körül. A külföldön egyébként is rendszeresen koncertező kalózok híre az elmúlt időszakban jóval szélesebb közönséghez eljutott. Nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A fesztiválszezonban néhány hónap leforgása alatt csaknem negyvenszer álltak színpadon, tízezreket szórakoztatva határon innen és túl.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Nagyon húzós időszak áll mögöttünk. Május közepe óta folyamatosan úton vagyunk. A főszezonban átlagosan 3-4 koncertünk volt hetente, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon két városban is fellépett a zenekar   [/perfectpullquote]

– mondja Paddy, a banda énekese.

“Nagyjából ugyanannyi bulink volt külföldön, mint Magyarországon – rengeteg fesztiválon játszottunk, nemcsak itthon, hanem más európai országokban is” – tette hozzá.

Peter Jonas Riotco Fullhd
A Paddy And The Rats Új Albuma / Fotó: Artstation

A feszített tempónak persze megvolt az eredménye: az idei szezonban olyan helyekre is eljutottak a zenészek, ahol sosem léptek fel azelőtt. A nagyszabású turné, melynek során több ezer kilométert tett meg a csapat, szeptember 20-án érkezik az utolsó állomásához. Ezen az estén a zenekar Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban búcsúztatja a nyarat.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Mindenképp szeretnénk méltóképp zárni ezt a pörgős időszakot, ami egyébként nagyon sok örömet és sikerélményt adott az egész csapatnak. A Park a nyári fesztiválok hangulatát idézi, épp ezért tökéletes hely arra, hogy a klubszezon előtt még utoljára csapjunk egy nagy bulit a szabadég alatt! Mi már nagyon készülünk!   [/perfectpullquote]

– mondja az énekes.

A Paddy and the Rats produkciója előtt a Budapest Parkban az Aurevoir csapata melegíti a közönséget, a turné során először pedig egy meglepetésvendég is érkezik velük. A Honeybeast együttes énekesnője, Tarján Zsófi csatlakozik a zenekarhoz, hogy az idei szezon repertoárjában újdonságnak számító, és a külföldi fellépéseken is nagyon nagy sikerrel játszott Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt közösen adják elő.

Facebook-esemény: ITT

Időpont:  2018. szeptember 20. 18:00.

Helyszín: Budapest Park, Budapest

Jegyár: Tánctér: 4.499 HUF, Terasz: 6.999 HUF-tól, Lounge: 14.999 HUF-tól, Skybox 24.999 HUF-tól. 

Jegyfoglalás: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.