Mi okozza a politika elutasítását egyre szélesebb társadalmi rétegek körében? A tatraum projekte schmidt és a Juhász Kata Társulat no + politics or What We Want című előadása többek között erre a kérdésre keresi a választ november 3-án és 4-én az Art Quarter Budapestben.

Hat performansz-művész, egy zeneszerző, két videóművész és egy rendező, az
alkalomhoz kötődő performatív együttműködése három ország három városában,
illetve egy utópikus jövőbeli térben. A no+politics or What We Want egy
kutatás és egyben intervenció-sorozat.

Színpadra vitt előadásainak sora a társadalmi erózió folyamatával és hatásával foglalkozik, a nyugati társadalmakban érzékelhető társadalmi irányvesztéssel.

Ebben a kontextusban vizsgálja az érzelmeket és a szenvedélyt, mint a politika mozgatórugóit, a politikai elköteleződés és a társadalmi változások eredőjét. Az előadás az alábbi kérdésekre keresi a választ: Milyen érzelmeket táplálunk a politika iránt, illetve mely érzelmeink elutasítása vezet a politika elutasításához? Milyen érzelmek munkálnak a politikában, és miért ilyen nehéz velük azonosulni? Nem utolsó sorban pedig milyen hatással bír a politika elutasítása a társadalom fejlődésére, illetve eróziójára?

no + politics ehhez az alkalomhoz kötődően maga is létre hoz egy előadói
együttműködést. A műhelymunka, melyben az útkeresés közben számos lehetőség
és hozzá kapcsolódó érzelem merül fel, a közösségképződés azonos aspektusaira
utal. Ennek során az önérdek megváltozása, az összehangolt gondolkodás és
cselekvés még jobban összekötik és elősegítik egy szolidáris közösség kialakulását.
A performansz sorozat egyes részei az alkotók aktuális benyomásait tükrözik: időhöz
kötött intervenciók, melyek érzéki-esztétikai élményt hoznak létre a gondolatok és az
átalakulás terében.

Az előadás jellege: táncos – színházi – performatív akciók egyedi
összjátéka, szöveges zenei vonatkozásokkal, konstruált hangterekben és videó
installációban, egyben a városi tér játéktérként való értelmezése.
A helyi referenciák felkutatása által a különböző európai országokból származó
társalkotók (angol, magyar, német) nézőpontjai is beépülnek az előadásba. A cél,
hogy a 3 különböző politikai élettapasztalat és kulturális környezeti háttér egy közös
„kommunikatív cselekvéssé” (Habermas) váljék.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. november 3-4
 

Helyszín: art quarter, Budapest

Jegyár: 1600 HUF

Jegyfoglalás: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.