A Magyar Nemzeti Filmalap Filmhíradók – Filmarchívum 100 éve sorozatában Ady Endre temetése, annak elveszettnek hitt filmkockái kerültek elő. 

Nem véletlen, hogy éppen ma, január 29-én tette közzé a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum ezt a felvételt. Ennek oka, hogy pontosan 100 éve temették el Ady Endrét, búcsúzó nemzeti szertartás során.

A most beazonosított filmanyag nem csak hosszabb, mint az eddig ismert képsorok, hanem minőségben is hatalmas előrelépést jelent a korábbiakhoz képest.

Az egyedüliként ismert eredeti kópia ugyanis az akkori labortechnikai problémák miatt szinte élvezhetetlenül sötét volt, és így került be a mozikban is vetített filmhíradóba. Sokáig úgy tudtuk, csak ez a gyenge minőségű anyag maradt ránk Ady Endre temetéséről.

Az archívumi raktárrendezések során azonban nemrég előkerült több tekercs ismeretlen eredetű kameranegatív, amelyek közül kettőt közzé is tett a Filmarchívum karácsonyi Filmajándékai között. A feliratok nélküli képsorokat sokan próbálták beazonosítani és megfejteni, ennek eredményeként kerültek elő olyan unikális mozgóképek, mint a Krúdy Gyulát vagy Kertész Mihályt (Michael Curtiz) megörökítő rövid snittek.

A nap fotója: mécsesek ragyognak Ady Endre sírjánál

Halottja van mindannyiunknak, Hisz’ percről-percre temetünk, Vesztett remény mindenik percünk És gyászmenet az életünk. Sírhantolunk, gyászolunk mindig, Temetkező szolgák vagyunk! – Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk! Annyi nyomor, annyi szenny, vétek Undorít meg e sárgolyón… Hulló levélt hányszor feledtet A megváltó, a gyilkos ón!…

Az Ady-temetés is több darabba szabdalva, különböző helyekről került elő. Ez látható is a képanyagba karcolt vágójeleken. A vágatlanul fennmaradt filmanyagokat egyszerre két operatőr készítette, egyikük a lépcsősor tetején állt, a másikuk lejjebb, a tömeget távol tartó öntöttvas kerítésnél.

K 16 13
Ady Endre Temetése / Fotó: Epa

A filmanyagban fennmaradtak olyan apró részletek is, amelyeket véletlenül rögzített az operatőr. Ilyen például a lépcső északi párkányán álló fényképész alakja, akit a kurblis kamera egy téves mozdulattal mindössze egy filmkockán örökített meg. Így róla csak ez az egy állókép maradt fenn.

A Filmarchívum tavaly augusztus óta rendszeresen jelentkező Filmhíradók 100 éve sorozatának most megjelent 16. epizódjában látható mindaz, amit 100 év után sikerült megtalálni és megmenteni Ady Endre temetéséből:

Filmhíradók – 100 éve ezen a héten 16. (2019. január 28. – február 3.)

AZ EST FILM (1919. január 28. – február 3.) ● Ady Endre temetése január 29-én ● A hadseregtől leszerelt altisztek tüntetése január 29-én ● Az “ébredő magyaro…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.