A Disney idei egyik legnagyobb sikere a Will Smith főszereplésével készült Aladdin, amelyhez már tervezik a folytatást, írja a Joblo.

A Disney animációs klasszikusainak élőszereplős remake-jei igencsak sikeresnek bizonyultak hiszen, mind az Aladdin, mind pedig Az oroszlánkirály átlépték világszinten az 1 milliárdos bevételt.

Aladdin Folytatás
Az Aladdin Az Év Egyik Sikerfilmje / Fotó: Ign

Ennek a ténynek az ismeretében nem csoda, hogy a mozibevételek egy részét a folytatásra költik majd. Az film producere, Dan Lin kifejtette lelkesedését a folytatással kapcsolatban és elárulta, hogy a Disney már a következő rész fejlesztésén dolgozik.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az emberek őszintén szerették a filmet és többször is megnézték és rengeteg rajongói levelet kaptunk, amelyben kérik, hogy készítsünk folytatást[/perfectpullquote]

– hangzott a nyilatkozat.

A producer azt is hozzátette, hogy a rajongók kérésein komolyan elgondolkodtak, és szeretnék a film karraktereinek még több kalandját megmutatni. Az eredeti, animációs franchise két folytatást is megért az Aladdin és Jaffar, valamint az Aladdin és a tolvajok fejedelme rajzfilmekkel.

Az élőszereplős Aladdin máris irgalmatlanul sikeres

Az Egyesült Államokban hétfőn tartották a nemzeti ünnepnek számító háborús hősök előtt tisztelgő emléknapot, a Memorial Dayt. Az előzetes adatok szerint az élő szereplős Aladdin 75-85 millió dolláros jegybevételre számított, azonban ezt messze felülmúlta. Az első három nap eredményei azt mutatták, hogy 86, 1 millió dollárt kerestek a filmen, írja a Hollywood Reporter .

Tehát az élőszereplős film esetében sem teljesen halva született ötlet a további epizódok lehetősége. A producer azt sem tartja kizártnak, hogy Guy Ritchie rendezőként visszatérjen a folytatáshoz, hiszen a rendező bolondul a szóban forgó karakterért, mind az eredeti animációs mind pedig a musical verzióban.

Aladdin – magyar szinkronos előzetes #2 /Fantasy

Aladdin magyar szinkronos előzetes / Aladdin HunSub Trailer Mozis poharak topperrel, popcorn vödrök, plakátok a MoziShop.hu-nál ☞ https://www.mozishop.hu Mik…

Talán produceri túlzás, de Guy és Will Smith is élete egyik legnagyobb élményeként hivatkozik a szóban forgó film forgatására.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.