A dubaji 2020-as Expon egy új, női vezetés alatt álló platform is megjelenik, amit nem is akárki, Amal Clooney, George Clooney jogász felesége fog támogatni.

Pavilon a nők jogaiért

Manapság igen nagy fókuszba került a nemek köti különbség megteremtésének igénye. Nőnapon több híresség és közéleti szereplő is felhívta a közösségi média fogyasztók figyelmét, milyen égető szükség lenne a férfiak és nők közti ellentétek felszámolására.

Amal Clooney
Amal Clooney, A Nők Pavilonjának Legújabb Támogatója // Fotó: Femcafe

Az Expon megjelenő új szervezet, a Nők Pavilonja is erre a témára helyezi majd a hangsúlyt. A Cartier által támogatott fellépők olyan nők és férfiak történeteit tárják majd nagyközönség elé, akik jelentőset tettek a nemi egyenlőség megvalósulásáért. 

A projekt rávilágít a nők társadalomra tett hatására, a megszámolhatatlan sikerükre, amik a jelenben és a múltban is nagy hatást gyakorolnak a gazdaságra és a közösségekre. 

A pavilon művészeknek, tudósoknak és vezetőknek is helyet kínál majd.

Clooney is a támogatók között

Nem véletlen, hogy az emberi és nemzetközi jogokra szakosodott Amal Clooney is megjelenik a támogatók közt. Munkája mellett nagy hangsúlyt fektet a női jogok fontosságára és feltétlen szükségességére is. Clooney a projektről és a támogatás módjáról azonban semmilyen részletet nem árult még el, ahogy Phumzile Mlambo-Ngcuka, a UN Women végrehajtási vezetője sem. Mlambo-Ngcuka szintén résztvevője az Expo új projektjének. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az Expo 2020 Nők Pavilonjával együtt dolgozva a Cartier a női sorsokat és hivatásokat ünnepli. Ezt a globális politikai vezetőktől elkezdve egészen a helyi közösségek biznisz fejeiig teszi, ezzel biztosítva egy világméretű platformot, ami segít felismerni a nők befolyását és jelentőségét a társadalomra nézve [/perfectpullquote]

olvasható a Cartier sajtóközleményében. 

Elgondolkotató üzenetekkel ünnepelték közéleti szereplőink a nőnapon

Így ünnepelték közéleti szereplőink a nőnapon Cara Delevigne a védelem nevében Az amerikai modell nem csupán a nők sikereire hívta fel a figyelmet, ugyanis az ő március 8-ja nem elsősorban a neme iránti büszkeségről, sokkal inkább annak védelméről szólt. – írja posztjában.

A 2020-as közép-keleti Expo 25 millió látogatóra számít, az érkezők 70%-a a számítások szerint az Egyesült Arab Emírségeken kívüli területről érkezik majd. Az idei nemzetközi Expo amúgy az elmék összekapcsolódására és a jövőtervezés témájára épül. A kiállítás október 20-án veszi kezdetét és egészen 2021. április 10-ig ad helyet a különböző pavilonokban magukat bemutató szervezeteknek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.