Olivia Bee fotográfus az Amerikai Balett társulatával töltött néhány napot, hogy megörökítse a balett bonyolult, nehéz, de egyben csodálatos világát. Nem csak az előadást, hanem a próbafolyamatokat, a függöny mögötti pillanatokat is lencsevégre kapta. Így kirajzolódik, milyen is valójában egy balett-táncos élete.

A többség számára a balett valamilyen misztikus művészet, amelyben pillekönnyű táncosnők repkednek, a férfi táncosok pedig könnyedén a fejük fölé emelik őket. A legtöbb embernek semmit nem mondanak a francia szakszavak, amelyek a mozdulatokat jelölik, és jobb esetben talán néhány darabot látnak a színpadon. Ettől függetlenül a balett sok évszázados múltra tekint vissza, és akárcsak a kezdetek idején, a mai napig sok áldozatot követel attól, aki erre teszi fel az életét.

M972 Obe Thecutabt Ballet1 008 01.Nocrop.w900.H2147483647
Olivia Bee Fotója / Fotó: The Cut

Olivia Bee fényképész a New Yorkban található Amerikai Balett társulatával töltött kilenc napot. Ez alatt a társulat a Jane Eyre című darabra gyakorolt, valamint a Harlequinade című előadást adta elő a tavaszi évad nyitó estéjén. Bee, hogy jobban megértse a balettet, a fotók előtt vett néhány kezdő órát, amelyre öt éves kora óta nem volt példa. Ez segített kicsit belelátni a táncosok fejébe, valamint elkapni a legmegfelelőbb mozdulatokat. A képeken piruetteket, ugrásokat is látunk, de nem ezek voltak Bee kedvenc témái. A fotós inkább azt szerette, ahogyan a táncosok minden szinten kapcsolódnak egymáshoz.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Azt gondolom, bármilyen életmód, amelyet intenzíven élünk, az emberek a családtagjainkká válnak. Fel kell emelnünk a másikat, és támogatni[/perfectpullquote]

– mondta Bee.

Martha Swope, aki közelebb hozta a balett művészetét

Aki járt már balettelőadáson, általában arról számol be, milyen könnyedén mozogtak, szinte repültek a táncosok. Arcukon semmilyen erőfeszítés nem látszik, és a sokszor 2 órás előadás végén is ugyanúgy mosolyognak, mint az elején. Pedig ahhoz, hogy mindez létrejöhessen, rengeteg erőfeszítéssel, lemondással és fájdalommal jár.

Van egy váltás a képekben, amikor a táncosok felmennek a színpadra és otthagyják a gyakorlótermeket. A balerinák inkább hasonlítanak álombeli figurákra, mint táncosokra vagy atlétákra. Bee a munkájában a valóság és az emberi érzelmek alapját képező álomlépeket szeretné felfedezni. Mint mondja, a balett elsöprő erővel hat az emberre, és reméli, hogy ez a képein keresztül is átjön.

Nézd meg a galériát!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.