Június 28-án első alkalommal adják át a soproni Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján a Petőfi Zenei Díjakat, várhatóan 15000 néző jelenlétében. A nagyszabású gála előzeteseként a Petőfi Rádió vezetői pénteken délelőtt szakmai díjakat adtak át Budapesten az Akvárium Klubban.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A hazai zeneipar nem létezik a profi háttéremberek nélkül, mégis kevés figyelem összpontosul rájuk. A Petőfi Rádió szakmai díjaival ezért egy régóta tátongó űrt igyekszünk kitölteni, és elismerni azok munkáját, akiknek a profizmusa nélkül egyetlen hazai zenei produkció sem válhatna igazán sikeressé   [/perfectpullquote]

– mondta el a pénteki díjátadón Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Petőfi Rádiónál is számos háttérember dolgozik annak érdekében, hogy fennakadások nélkül működjön az adó. Csak velük együtt érhetjük el a célt, hogy a Petőfi Rádió a magyar zene nagyszínpada legyen. Éppen ezért a Petőfi Zenei Díj fontos elismerés házon belül is, hiszen ez a rádiós szakmai közösség is nagyon sokat tesz a magyar zenei kultúráért[/perfectpullquote]

– folytatta a főszerkesztő.

A Petőfi szakmai díjait első alkalommal az alábbi kategóriákban adták át:

Az év hangmérnöke:  Monkeyneck – Day and Night című felvételéért maga az előadó, Rochlitz Tamás.

Az év producere: Kovács Krisztián lett a Fish! – Ne is figyelj rám! (necc remix) című számért.

Az év borítója díjat Hujber Áron és Benkő Bálint, a Halott Pénz: Ülni. Örülni. Megőrülni. című kiadványának tervezője vehette át.

Az év menedzserének Rusz Andrást, a The Biebers vezetőjét választották.

Az év hangszerelése díjat Varga Norbert és Lukács Levente vette át, a Brains Balance című szerzemény hangszerelési munkáiért.

A szakmai díjátadón bemutatkozott Verebélyi Diána,  a Petőfi Zenei Díj alkotója.

A művésznő elmondta, a Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló díj bronzból készült, kristálytalapzaton álló elegáns relikvia.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Megtisztelő volt a feladat, hogy engem kértek fel a Petőfi Zenei Díj tervezésére és elkészítésére. A Telekom VOLT Fesztiválon évek óta vendégként és művészként is jelen vagyok, a Petőfi Rádió állandó hallgatójaként a nomináltak számomra nemcsak ismerősek, de igazán kedvesek is, így jó érzés lesz tudni, hogy az alkotásomat veszik majd át és viszik haza büszkén   [/perfectpullquote]

– mondta el Verebélyi Diána. 

Mindeközben Sopronban már gőzerővel épül a Telekom VOLT Fesztivál, amelynek nyitónapján adják át a Petőfi Zenei Díjakat.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A 150 perces műsorban a hazai popzenei élet igazán fontos szereplői lépnek színpadra, kivétel nélkül egyedi programmal. 60 táncossal, látványos pirotechnikai- és látványelemekkel készülünk. A műsorban a világhírű Recirquel Budapest társulat egy különleges show-t mutat be, több fellépő pedig külöleges vendégekkel érkezik. A gála sztárvendége lesz a belga Lost Frequencies és a brit Ella Eyre, aki a show végén egyórás koncertet ad. A Lost Frequencies, valamint Felcser Mátéés Marsalkó Dávid a show után a VOLT Fesztivál VIP-zónájában lép fel, ahol a gála nominátjai, fellépői és meghívottjai ünepelnek majd   [/perfectpullquote]

– mondta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője.

A Petőfi Zenei Díj gálát kedd este fél 9-től a Duna World, a Petőfi Rádió a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti. A show után Ákos és a Wilkinson ad koncertet. Az eseményre napijegyek még országszerte kaphatók.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.