Nem egyedi eset Európában, hogy fiatal tervezők, akik például a milánói Salone del Mobile és hasonló vásárokra, el tudják vinni a munkájukat, saját országukban gyakran nincsen számukra hely. 

A Plutarco design studio egyik alapítója, Ana Arana így nyilatkozott:

Vannak galériák Spanyolországban is, de sehol sem tudod megmutatni, min dolgozol, amíg nem szerzel nevet magadnak. 

Miközben Milánóba és Eindhovenbe vitték a munkáikat, az eszükbe öltött az Experimento ötlete, ami egy feltörekvő tervezők számára létrehozott galéria. Mindez két és fél éve történt. Egy évbe telt, mire megtalálták a tökéletes helyet, aminek elég nagynak kellett lennie ahhoz, hogy sok eseménynek helyet tudjon adni. Az Experimentoban helyet kapott még egy rendező, grafikus, építész és dizájntanácsadó, a földszinten pedig étterem és rendezvényhelyszín található.

Az Experimento Madrid Chamberí negyedében nyitott szeptemberben, a Hues of Form nevet viselő bemutatkozó show-juk gyakorlatias, szobrászati és kísérleti elemekkel tarkított tárgyakat láthatott a közönség, mint egy nehéz márványlaphoz rögzített felgöngyölt acetát lábakat, amiket kerámia gyűrűk tartottak össze. Ezt a játékos kompozíciót a 23 éves baszki tervező, Julen Ussie álmodta meg. Csakugyan nagy népszerűségnek örvendett a Lebrel lámpája, Valencian Fernando Abellanas stúdiójából, akinek híd alatti galériája nagy szenzáció volt az internet berkeiben.

Az Experimento évente két kiállítást rendez majd. Ana és Enrique az Instagramon és ismerősökön keresztül találja meg a tervezőket, és a lehető legtöbb kiállításra ellátogatnak egész Spanyolország területén, így nem csak Madridot, de egész Spanyolországot feltérképezik, mint kiaknázatlan területet a feltörekvő művészeket tekintve. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.