Az író is kimozdulhat a komfortzónájából

Az író is kimozdulhat a komfortzónájából

A science fiction, a történelem és a tündérmesék műfaji összekapcsolása a vizuális kultúra médiumain keresztül érdekes kihívásnak tűnhet. De mi történik akkor, ha ez az irodalomban valósul meg? Az idei JAKkendő-díjassal, Fekete I. Alfonzzal beszélgettünk – többek között erről is.

ContextUs: Kezdjük a legelejéről: Szabadkán születtél, de ha jól tudom, életed nagyobb részét Magyarországon töltötted. Mit jelent neked a Vajdaság, mennyire volt hatással rád az írás során, segített-e megformálni az írói attitűdödet?

Magára a Vajdaságra én nem tudok úgy hivatkozni, mint a Híd Kör szerzői, hiszen az irodalmi szocializációm teljesen más. Ugyanakkor a mai napig otthonomnak tekintem, de nem gondolom úgy, hogy okvetlenül egyenlőségjelet lehet tenni aközött, hogy hol születtem és az irodalmi szocializációm jellege között. Pályafutásom legelején voltak olyan szövegeim, amikben próbáltam ezzel a helyzettel valamit kezdeni, de a mostani állapot nem azt jelenti, hogy ettől teljesen elfordultam, hanem egy másik „irányzatba” kezdtem bele, de később mindenképp szeretnék visszatérni hozzá.

Ezek mind gyermekkori emlékek, hiszen mindössze 6 évet éltem ott rendszeresen, próbálok aszerint haladni, ahogy egy 6 éves gyerek emlékei terjednek.

Valamennyire kronologikus lesz, de úgy gondolom, hogy nem az én tisztem megszámozni a kavicsokat, ilyen tekintetben nem vagyok kompetens. Az, hogy mit csináltam ott például a 2012-es nyaramon, nem azt jelenti, hogy van fogalmam a Vajdaság hétköznapjairól.

ContextUs: Viszonylag hirtelen robbantál be a „köztudatba”, több novellád kapcsán is hallani pozitív visszajelzéseket. Szándékosan „bújtál” el a nyilvánosságtól, vagy csak egyszerűen ilyen típus vagy? Mit gondolsz a manapság jellemző ún. „self-marketingről” a kortárs irodalomban? Mennyire fontos, hogy a szerző mint olyan fel legyen építve a mű mögött?

Mindig is megpróbáltam megőrizni azt a fajta anonimitást, hogy a névhez ne lehessen testet társítani, illetve egy névhez asszociáljanak egy személyt, próbáltam „radar alatt repülni”. Kezdetekben végigjártam mindenfélét, sok helyre küldözgettem szövegeket, hol pozitív, hol negatív fogadtatással, de folyamatosan dolgoztam, és nem gondolom azt, hogy saját magamat kellene előtérbe helyezni. Az nekem nem jelent problémát, hogy az irodalmat mint terméket kezdjük el eladni. Az már más kérdés, hogy ez mennyire jár együtt a szerző eladhatóságával, hiszen valamilyen szinten magamat is el kell adnom a termékemmel együtt.

Szerintem egyáltalán nem baj az, hogy romantika lángoló lelkű poétáit egy kicsit leöntik vízzel.

Ugyanakkor megvan annak a veszélye, hogyha szorosan a szerzőhöz társítjuk a művet, akkor az adott szerző kap egy „dobozt”, és onnantól kezdve jön az, hogy „az xy ilyet ír”, ha valami más dologgal próbálkoznak, akkor nem tudnak már mit kezdeni vele. Például Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című könyve is így járt, rengeteg problémát vetettek fel az új iránnyal kapcsolatban a külföldi recepciók, számomra teljesen logikus lépés volt a szerzőtől a „váltás”, ha az egész életművet nézzük. Szerintem nem árt hozzászokni, hogy az író is kimozdulhat a komfortzónájából.

Fekete I. Alfonz
Fekete I. Alfonz / Fotó: Irodalmi Jelen

ContextUs: A Szív Ernő tanácsa című, régebben publikált novelládban megjelenik Fekete I. Alfonz alakja, amely több szempontból is kérdéseket vet fel – mintha Kosztolányi Esti Kornélját idézné meg. Fekete I. Alfonz mennyiben azonos veled? Tekinthetjük-e ezt a gesztust saját tapasztalataid alapján az alkotói válság megörökítésének, vagy ettől többről van szó?

Amikor Szív Ernőhöz fordulok, akkor általában egy fiktív mentorhoz fohászkodom, vagy tanácsot kérek. Ez a novella még az állandó publikációsorozat előtt íródott. Nagyon szeretem Szív Ernő A vonal alatt című kötetét, még Szegeden vettem meg. 

Ismerősek voltak mind helyek, mind pedig a szituációk belőle, annak ellenére is hozzá tudtam kapcsolódni, amikor már idősebb volt a szereplő.

Ott volt neki Bakó András, Baka István alteregója, és úgy gondoltam, hogy nekem is vannak ilyen jellegű problémáim az írással kapcsolatban, és akkor úgy éreztem, hogy talán Szív Ernő tudna ezen segíteni.

ContextUs: A nemsokára megjelenő köteted mottója egy Angela Carter-idézet: „Szeretek régi borok üvegébe új bort tölteni, főleg hogyha az szétrobban a nyomástól.” Amilyen műveket volt szerencsém olvasni tőled, azokra jól ráilleszthető ez. Mit jelent számodra ez az idézet? Tekinthető-e az „ars poeticádnak”?

Ebben a kötetben annak tekinthető. Szerintem kell valami ismerős az olvasóknak, amiből kiindulhatnak, és utána csakúgy, mint a tündérmesékben, van egy út, aminek van egy leágazása, egy darabig ismerős az út, de amikor leágazik, akkor már annyira nem, főhősei akár el is tévedhetnek. Ezt próbálom mindenképp megtartani.

ContextUs: A kötetedben jelentős arányban keveredik a magas és populáris irodalom. Magyar kontextusban sokan még a mai napig erőteljesen szétválasztják a két típust, de számodra látszólag nem okozott gondot a kettő vegyítése. Mit gondolsz, miért akarják ezt a két típust még mindig elkülöníteni egymástól, és te miért nem tetted ezt?

Az igény a rendre. A rend, hogy meg tudom mondani, hogy pontosan mi micsoda. Május 19-én voltam egy beszélgetésen, ahol gyerekirodalom, fantasy és szépirodalom egyszerre előkerült, és az előadó elmondta, hogy problémákba ütközött azzal kapcsolatban, hogy nem tudta biztosan definiálni a szépirodalmat.

Ott van például a latinban a horatiusi „docere et delectare” (tanítani és szórakoztatni).

Ha ez a két funkciója van az irodalomnak, hogy tanít és szórakoztat, valamint kitágítja a látókört, nem értem, miért fontos az, hogy milyen eszközökkel érsz el valahová, ha a végcél, ahová te el akarsz érni, ugyanaz, mint a (szép)irodalmi szerzőké.

ContextUs: Anglisztika szakon szereztél diplomát, így meglehetősen nagy rálátásod van az angol nyelvű irodalomra. A mosolygó zsonglőrben, amellyel elnyerted a JAKkendő-díjat, korábbi elmondásod szerint leginkább a második részében, a science fiction műfaja is kiemelt szerepet kap. Mint azt tudjuk, a science fiction az angolszász irodalomban indult igazán fejlődésnek. A tanulmányaid befolyásolták azt, hogy ehhez a műfajhoz fordultál, vagy alapvetően kedvelted ezt a zsánert?

Gimnáziumi éveim alatt rengeteg ponyvafantasyt olvastam, de nyilván rásegítettek azzal az egyetemen, hogy rengeteg másodlagos irodalommal kellett foglalkoznunk, bár nem pont fantasyval vagy sci-fivel, de akadtak közöttük ilyenek is. A narratológiával és az idősíkokkal való játék az angol nyelvű posztmodern irodalomban jelen van, ott egyáltalán nem tartják ördögtől való dolognak azt, hogy valaki ilyen módon nyúljon hozzá ezekhez a műfaji kódokhoz.

Fekete I. Alfonz
Fekete I. Alfonz / Fotó: Labundy Katalin

ContextUs: Olvastam, hogy egy évig kint éltél Amerikában. Milyen meglátásaid vannak az ottani irodalommal kapcsolatban? Mennyire különbözik szerinted az európai irodalomtól?

10 éve voltam kint, akkoriban a nagyon mérges „posztkamasz” koromat éltem, ilyenkor még nem igazán figyeltem oda az irodalmi mozgalmakra.

Az egyetlen, ami megmaradt, hogy akkor halt meg Vonnegut, és ezt bejelentette az ottani tanárnőm. Nem hagyott hidegen ez az időszak, ilyenkor kezdtem ponyvafantasy felől a (szép)irodalom felé fordulni.

Azokat a vonulatokat követem csak, amelyek engem érdekelnek. Olvastunk anglisztikán kortárs szerzőket is, például Julian Barnes The sense of an Ending című könyvét, különböző feladatok voltak ránk bízva a kortárs irodalom kapcsán.

ContextUs: Azok a novellák, amelyeket én olvastam, szinte kivétel nélkül egy régebbi, már-már történelmi korba nyúlnak vissza. Mennyire foglalkoztat az, hogy esetleg később a kortárs világ nehézségeiről, örömeiről is írj, illetve alanyibb jellegű prózaírásban gondolkodtál-e már?

A Szív Ernőn kívül is vannak személyesebb jellegű írásaim, például amit az első kérdésben említettem a Vajdasággal kapcsolatban, az is idetartozik. A kortárs világban játszódó novellák megírása is tervben van, de azokat is fantasyval akarom átitatni, de egyelőre azt még nem találtam ki, hogy hol lesz a kapcsolódási pont. Illetve kortárs környezetben már van egy novellám, ami még nem jelent meg – szerepet kap benne a Facebook és a Skype is például.

Vannak olyan novelláim, tündérmesei motívumokkal is rendelkezők, amelyekben nem fontos a történelmi környezet.

Ez műfaji sajátosságnak mondható, hiszen a tündérmeséknek jellegzetesen zárt szerkezetük van, haladunk ugyan az időben, de az, hogy hol történik, az nehezebben meghatározható.

ContextUs.hu: Mik a terveid a kötet megjelenése után? Esetleg gondolkodsz-e már új könyvben, vagy ez még a jövő zenéje?

Mindenképpen gondolkodom új könyvben. A fő problémám jelenleg az, hogy még ha meg is lenne bármennyi a következő könyvből, nem tudom, hogy melyik kiadóhoz menjek. Több ötletem is van a jövővel kapcsolatban, de egyelőre még rengeteg kutatómunkát kell elvégeznem, hogy a szöveg logikus felépítésű legyen, és úgy valósuljon meg, ahogy azt elképzeltem – ez rengeteg munkámba fog kerülni. A novelláskötetem harmadik részét regénnyé szeretném bővíteni, ezt a Marvel-filmek működéséhez hasonlóan képzelem el, ahol minden egyes különböző hősnek van egy külön filmje, és egyszer csak találkoznak egyetlen egy filmben, egyszerre láthatjuk a képernyőn az összes hőst, ez egyfajta univerzumépítés.

Kezdőlap > Uncategorized > Az író is kimozdulhat a komfortzónájából

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból