Banksy számára rekordot jelentő és a várakozásokat jelentősen felülmúló 9,9 millió fontért – több mint 3,7 milliárd forintért – kelt el csütörtökön, Londonban az egyik leghíresebb és legnagyobb méretű képe, amelyen csimpánzok népesítik be a brit törvényhozás alsóházát.

A Sotheby’s aukciósház nem fedte fel a Devolved Parliament című alkotás vevőjének kilétét, írja a Reuters. A 2009-ben készült műre tízen tettek ajánlatot, a licit mindössze 13 percig tartott. A kalapács végül 8,5 millió fontnál csapott le, az ár a jutalékokkal együtt érte el a 9,9 millió fontot, azaz több mint 3,7 milliárd forintot.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Függetlenül attól, hogy az ember a Brexit-vita melyik oldalán áll, kétségtelen, hogy ez a mű napjainkban fontosabb, mint bármikor korábban[/perfectpullquote]

– írta a patinás aukciósház a brit európai uniós tagság megszűnésének évek óta húzódó folyamatára utalva.

Banksy Csimpánsok Parlament Devolver Parliament
Banksy Devolver Parliament Képét A Sotheby’S Aukciósház Dolgozói Fogják / Fotó: Simon Dawson / Reuters

A művész egyetlen képben “desztillálta a társadalom bonyolult politikai helyzetét” – fogalmazott Alex Branczik, a Sotheby’s kortárs európai művészetért felelős szakértője.

Kiskapu az ajándékbolton át? Banksy elmondja, miért kényszerült pop-up boltot nyitnia

Gross Domestic Product (Bruttó Hazai Össztermék) néven nyitotta meg az ideiglenes boltját Banksy az angol főváros déli részén. Az „üzlet” tulajdonképpen egy régi szőnyegáruház helyén létesített kirakat-installáció, és fizikailag nem fogad vásárlókat. „Az apropója azonban a legkevésbé sem költői” – mondja a street artist.

A Devolved Parliament a rejtőzködő brit művész legnagyobb ismert képe, 4 méterszer 2,5 méter. Eredeti címe Question Time volt, Banksy azonban később átdolgozta a művet, amely új nevet is kapott. Magángyűjteményből bocsátották árverésre, a Sotheby’s eredetileg 1,5-2 millió fontot remélt érte.

Több mint 360 millióért árverezik el a Banksy festette kamiont

Egy és másfél millió font közötti összegért kel el a Banksy-kamion, írja az A Turbo Zone Truck (Laugh Now But One Day We’ll Be In Charge) egy 1988-as, 17 tonnás Volvo FL6. A titokzatos utcaművész 2000-ben alakította át saját ízlése szerint a jármű külsejét és két helyen is szignózta azt.

Banksy esetében eddig 1,87 millió dollár volt az aukciós rekord, amely még 2008-ban született New Yorkban a művész Keep it Spotless című alkotásáért.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.